2022. június 11., 09:29

Lőw Zsolt: butaság lenne megállítani a száguldó vonatot vészfékkel

Lőw Zsolt a Chelsea labdarúgócsapatánál marad másodedzőként, annak ellenére, hogy voltak ajánlatai a Bundesligából is.

Lőw Zsolt
Fotó: Twitter
Butaság lenne ezt a száguldó vonatot megállítani vészfékkel és leszállni róla. Mind szakmailag, mind család szempontjából jól érezzük magunkat Londonban"

 - jelentette ki Thomas Tuchel vezetőedző magyar segítője az M1 aktuális csatornának.

Lőw felidézte, hogy nagyon "turbulens időszakon" van túl, mert a Paris Saint-Germaintől nem önszántukból távoztak 2020 karácsonyakor, majd utána tavaly januárban találtak új csapatot a Chelsea révén, amelynél belevágtak a munkába, majd sikeresen és jól tudtak dolgozni, ráadásul családilag is megtalálták a saját boldogságukat.

Az érdeklődések többsége általában valós. Ez büszkeséggel tölt el, hogy bundesligás csapatok keresnek meg vezetőedzői posztra, mert ritka, hogy pályaedzőből úgy lépjen át valaki vezetőedzőnek, hogy rögtön a német első osztályban tudna átvenni egy csapatot"

- mondta Lőw, aki egyúttal kecsegtetőnek nevezte a lehetőségeket és ajánlatokat.

 "Ennek megvan az útja, meg kell kicsit érni rá" - tette hozzá.

A 43 éves szakember arról is beszélt, hogy úgy jöttek el Londonból, hogy már többször is beszéltek a klub új tulajdonosával, aki mindent megtesz, hogy pótolja a két biztos távozót, Antonio Rüdigert és Andreas Christensent. A Kékek felkészülése júliusban kezdődik.

Lőw a Chelsea-vel tavaly Bajnokok Ligáját, Európai Szuperkupát és klubvilágbajnokságot nyert.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.