2021. február 9., 13:18

Lőw: ilyen lehetőséget nem szabad elszalasztani

Gyorsan kellett meghozni a döntést, de a Chelsea kispadjára szóló invitálást nem szabadott elszalasztani Lőw Zsolt szerint.

Lőw Zsolt
Fotó: Twitter

A Thomas Tuchel vezetőedző munkáját másodedzőként segítő Lőw az M1 aktuális csatornának nyilatkozva felidézte: december 24-én közölték velük korábbi csapatuknál, a Paris Saint-Germainnél, hogy a továbbiakban nem tartanak igényt a szolgálataikra, és három-négy nap alatt egyeztek meg a párizsi klubbal a különválás részleteiről.

Elárulta: a hirtelen elválás után a terveik szerint fél évet pihenni akartak és a családjukkal foglalkozni, ő maga szerette volna az apai teendőit előtérbe helyezni. Ám rövid idő után érkezett egy visszautasíthatatlan ajánlat, amibe fejest ugrottak, mivel napjaik voltak csupán a döntésre. Kérdésre válaszolva felidézte, hogy a tervezett szünet után az opciók között szerepelt volna vezetőedzői munka vállalása is, mégis elfogadták a Chelsea ajánlatát, noha van hálásabb feladat is a szezon közbeni váltásnál. Különösen - mint mondta - a járvány idején, amikor utazási nehézségekkel kell szembenézni, pláne egy, az Európai Unión kívüli ország esetében. Így nem is tudtak családostul mozdulni ennyi idő alatt, és jelenleg is szállodában laknak.

"Ha nem a Chelsea hív minket, akkor elképzelhető, hogy a pihenés és a nyári munkába állás mellett döntöttünk volna. A Chelsea viszont egy olyan szakmai kihívás, szenzációs klub fantasztikus játékoskerettel a világ legjobb bajnokságában, hogy nem szabad egy ilyen lehetőséget elszalasztani" - indokolta a döntést.

Elmondta: Tuchel azt kérte, hogy vágjon bele és támogassa őt ebben a hatalmas kalandban, de később a német edző viccesen úgy fogalmazott, bízott benne, hogy nem vállalja, mert akkor neki is könnyebb lett volna lemondani erről és várni nyárig.

"Ugyanakkor egy ilyen lehetőségre ritkán mond az ember nemet, még akkor is, ha ilyen körülmények között kellett belevágnunk a munkába" - folytatta.

Londonba érkezésüket követően, egy edzés után már meccsük volt, melyen gól nélküli döntetlent értek el, ezt követően pedig három bajnokit nyertek sorozatban. A 41 esztendős szakember hangsúlyozta, már a döntés meghozatala előtt látták, hogy a keretben óriási potenciál van.

"Amikor ideérkeztünk, és napról napra megismertük a játékosokat, a klubot, azonnal beigazolódott, hogy jó döntést hoztunk" - mondta, hozzáfűzve: az első napokban olykor 12 órát dolgozva nagyjából feltérképezték az edzőközpontot és az ott dolgozó mintegy 50-70 embert is.

"Ha valaki kívülről nézi, hogy egy magyar edző ilyen lehetőséget kap, annak ez csodásan, szuperül hangzik és viszonylag egyszerűnek tűnik. Belülről viszont elképesztően nehéz feladat lelkileg, fizikailag és szellemileg egyaránt. Ugyanakkor nem panaszkodom, nagy lehetőséget látunk a csapatban, és bízunk benne, hogy ki fogjuk tudni hozni belőle" - fejtette ki.

"A PSG egy hirtelen növekvő klub, amely gyorsan akar nagy sikereket elérni, és hatalmas összegekért vásárolt játékosokat. Talán a ház tetejét kezdték el először építeni, amely alatt rengeteg dolog hiányzott" - taglalta a két klub közti különbségeket Lőw.

 Itt a Chelsea-nél az a tapasztalat, hogy az alapoktól kezdtek tudatosan építkezni, mindenkinek megvan a szerepe, egy jól felépített klub minden téren. Minden precízen meg van szerkesztve, mint egy svájci óramű."

Hozzáfűzte: Párizsban volt két-három nehezen terelgethető világklasszis, akiket nehezebb volt csapatjátékba beépíteni, míg Londonban, ahol szintén csodálatos képességű játékosaik vannak, mindenki alárendeli magát a csapat érdekeinek.

Mivel csapatsportágról beszélünk, itt talán gyorsabban lehet nagyobb változásokat elérni"

- mondta.

Véleménye szerint elképesztő ereje van az angol futballkultúrának, amely nagy tradíciókkal rendelkezik és mély gyökerei vannak. Megjegyezte, már nagyon várják, hogy a nézők visszatérhessenek a stadionokba, ők pedig megtapasztalhassák az angol szurkolók "elképesztő elszántságát és motivációját".

Leszögezte: bármely együttes ellen - függetlenül annak aktuális helyezésétől - nehéz győzelmet aratni az angol pontvadászatban, hiszen rendkívül szervezettek és nagy küzdeni tudással játszanak a csapatok. Ráadásul sok topcsapatot és rengeteg toptrénert vonultat fel a bajnokság.

Az edzői társadalom krémje itt gyűlik össze a Premier League-ben"

- mondta, jelezve, hogy emiatt nagyon koncentráltan kell dolgozniuk, minden rossz döntésnek nagyon komoly következményei lehetnek.

Visszatekintve kiemelte, odaérkezésükkor a Chelsea-nek jelentős lemaradása volt az első négy-hat csapat mögött a tabellán.

Nyilvánvalóan nem azzal a céllal érkeztünk ide, hogy ebben a pár hónapban nekünk meg kell nyerni a bajnokságot. Ugyanakkor nagyon szeretnénk, elképesztő, erőn felüli teljesítmény lenne az első négyben végezni"

- hangsúlyozta.

A Chelsea 23 mérkőzés után jelenleg az ötödik, hátránya 11 pont az éllovas Manchester City mögött, a negyedik pozíciót elfoglaló, címvédő Liverpool ugyanakkor csak eggyel előzi meg a londoni Kékeket.

A Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában a spanyol bajnokságot vezető Atlético Madriddal találkoznak a nyolcaddöntőben, amely - mint azt Lőw hangsúlyozta - nehéz ellenfél, de ebben a sorozatban is szeretnének legalább egy-két kört menni.

Kitért a koronavírus-járványra is: szerinte elképesztő nehézségeket jelentenek a pandémia miatt kialakult "tarthatatlan állapotok" és megszorítások, ugyanakkor magyar emberként "borzasztóan boldog", hogy Budapesten rendezik többek között a Lipcse-Liverpool párharc első mérkőzését. Azt, hogy az ő nyolcaddöntőjükkel mi lesz és hol fogják lejátszani, Lőw szerint nehéz megmondani, mivel a spanyol és angol helyzet "sem túl rózsás". A mérkőzést - a szigorú spanyolországi belépési korlátozások miatt - Varsóban vagy Bukarestben játsszák.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.