2020. szeptember 24., 22:28
Frissítve: 2020. szep. 25. 13:52

Linzben ért véget az európai álom: megsemmisítő vereséget szenvedett a DAC

Csütörtök este az Európa-liga harmadik selejtezőkörében a dunaszerdahelyi DAC az osztrák LASK Linz otthonában lépett pályára. A sárga-kékek korábban még sohasem jutottak eddig a nemzetközi porondon.

Fotó: sport.sme.sk

A hazai együttes aktívan kezdte a mérkőzést: már a 15. másodpercben egy kapura lövéssel próbálkoztak az osztrákok, amit könnyed csemege volt Jedličkának. Az osztrák együttes a hatodik percben egy gyors találattal meg is szerezte a vezetést, miután a hazaiak támadója, Raguž a leshatáron kapta meg a labdát, és nem hibázott. 

A gólt követően is a LASK dominált, ami újabb gólt eredményezett a 16. percben, Gruber beadása után ismételten Raguž érkezett remek ütemben. Hat perccel később a linzi együttes kis híján újabb gólt szerzett, ezúttal is Raguž veszélyeztetett egy szögletet követően, fejese azonban a kapu mellé szállt.

Ezt követően a DAC próbálta megbecsülni a labdát, ami után az első kapura lövési kísérletet is feljegyezhettük, a 28. percben Divkovič lövését védte Schlager. A sárga-kékek mestere, Bernd Storck a mérkőzés 36. percében cserére szánta el magát, és Andrej Fábry helyére Danylo Beskorovainyi állt be.  Az első játékrész hajrájában a sárga-kékek többször is veszélyeztettek, de nem sikerült szépíteni a szünetig.

Térfélcserét követően is a hazaiak akarata érvényesült és egy gyors góllal Filipovic növelte háromgólosra a linzi együttes előnyét. A gólt követően Blackman belépője után a francia játékvezető piros lapot mutatott fel a DAC panamai szélsőjének, aki így idő előtt mehetett zuhanyozni.

A sárga-kékek számára nehéz percek következtek, hiszen emberhátrányban kellett futballozniuk. Az osztrákok remekül használták ki emberelőnyüket, és négy perc leforgása alatt három gólt is szereztek, ezzel már 55 perc után hatgólos előnyben volt a linzi együttes.

Bő negyedórával a vége előtt a csereként beálló Sabitzer is betalált, ami egyben a végeredményt is jelentette, a LASK kiütéses hétgólos győzelmet aratott a DAC ellen.

A sárga-kékek legközelebb vasárnap hazai pályán a bajnokságban lépnek pályára a Trencsén ellen.

Európa-liga, 3. selejtezőkör:
LASK Linz – FC DAC 1904 7-0 (3-0)
Linzer Stadion, Linz, v.: Brisard (francia)
Gólszerzők: Raguž (6., 16.), Filipovič (47.), Michorl (51.), Gruber (53.), Balić (55.), Sabitzer (77.)
Sárga lap: Kružliak (87.)
Kiállítva: Blackman (48.)
LASK: Schlager - Wiesinger, Trauner, Filipović (Ramsebner 58.) - Ranftl, Holland, Michorl, Renner – Gruber (Reiter 58.), Raguž, Balić (Sabitzer 72.).
DAC: Jedlička - Blackman, Müller, Kružliak, Davis - Fábry, Schäfer, Balić - Divković (Bednár 60.), Ramirez (Nicolaescu 60.), Kalmár.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.