2018. augusztus 22., 15:12

Lewandowski a Bayern vezetőit kritizálta

Robert Lewandowski, a Bayern München lengyel válogatott labdarúgója a Bildnek adott interjújában azt nyilatkozta, hogy tavasszal semmi támogatást nem kapott a klubvezetőktől.

Lewandowski
Fotó: TASR

A 30 éves csatár azt mondta, áprilisban és májusban mindenki őt támadta, de nem érezte, hogy támogatnák. "Egyedül maradtam" - jelentette ki a játékos, aki az előző idényben 30 találkozón szerzett 29 találatával a német bajnokság gólkirálya volt.

"Egyetlen vezető sem védett meg, noha én le szerettem volna ülni velük beszélgetni, mint férfi a férfival" - fogalmazott a csatár a Bayern két főnökére, az elnök Uli Hoenessre, valamint az ügyvezető Karl-Heinz Rummeniggére utalva.

Lewandowski tavasszal sorozatban öt Bajnokok Ligája-találkozón - köztük a Real Madriddal szemben kieséssel végződő elődöntő két mérkőzésén - gólképtelen maradt, a sajtó pedig élesen kritizálta halovány teljesítménye miatt.

"Ekkor javasolta az ügynököm, hogy jelentsük be, távozni szeretnék a klubtól. Egyetértettem vele, mert nem éreztem jól magam" - mondta a lengyel játékos.

Lewandowski ugyanakkor meg is nyugtatta a szerinte végig mögötte álló szurkolókat, mivel kifejtette, hogy az új vezetőedzővel, a horvát Niko Kovaccsal azonnal megtalálta a közös hangot, és nincs más célja, mint megnyerni a csapattal a BL-t.

A német labdarúgó-bajnokság pénteken rajtol, a címvédő Bayern München a Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheimmel találkozik a szezonnyitón.

Lewandowskit a szerződése még három évig köti a bajor sztárcsapathoz.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.