Lépéshátrányban a Komárom: Kikapott a KFC az osztályozó első mérkőzésén Zólyomban
Meglepetéssel indult a 2026/2027-es élvonalbeli tagságért kiírt osztályozó párharc első felvonása. A szlovák labdarúgás történetében eddig még soha nem fordult elő, hogy a másodosztályú kihívó búcsúztassa az élvonalbeli klubot – a zólyomi MFK azonban most komoly lépést tett a történelmi tett felé. A szinte teljesen megtelt zólyomi stadionban a hazaiak teljesen megérdemelt, 1–0-s győzelmet arattak a visszafogott teljesítményt nyújtó Komárom felett.
Óvatos játékkal indult a mérkőzés a Pusztavár (Pustý hrad) alatt, mindkét együttes a stabil defenzívára helyezte a hangsúlyt. A 17. percben egy ijesztő jelenet szakította meg a játékot, Bernard Petrák és Dominik Špiriak fejeltek össze nagyon szerencsétlenül egy légpárharc során, ami után mindkét játékost azonnal ápolni kellett. Bár a hazaiak védőjét később le is kellett cserélni, a Zólyom nem esett szét.
A 28. percben jött a hidegzuhany a komáromiak számára, egy mintaszerű hazai akció végén Viktor Tóth passzából a rutinos Jakub Sylvestr fordult le gyönyörűen a védőjéről a tizenhatoson belül, és kíméletlenül a léc alá bombázott (1–0).
A Komárom az első játékrészben látványosan szenvedett, a támadásokból teljesen hiányzott az átütő erő. A legalacsonyabb játékosnak számító Christian Bayemi szinte minden párharcot elveszített a fizikálisan erősebb zólyomi védőkkel szemben. Tamás Nándor a félidő végén ugyan éles szögből tesztelte Adam Krejčí kapust, de a zólyomi hálóőr magabiztosan öklözött. A hazaiak abszolút megérdemelten vonulhattak előnnyel a szünetre.
Fordulást követően változtatásokkal próbálkozott a komáromi szakvezetés a szünetben, kettős cserével frissítették a csapatot, Martin Gamboš és Boris Druga helyére érkezett Martin Boďa és Dan Ožvolda. A váltás jót tett a vendégek játékának, és az 52. percben centiméterekre voltak az egyenlítéstől, Šmehyl tökéletes beadása után Mustafić fejese a jobb oldali kapufán csattant.
Nem sokkal később Boďa veszélyes fejesét Krejčí óriási bravúrral tolta a felső léc fölé. A 67. Percben hatalmas kavarodás alakult ki a zólyomi kapu előtt – Krejčí kezéből kiejtette a labdát, de a nagy lehetőség végén Rudzan kapu fölé lőtt.
A hajrára a Zólyom ismét magára talált, és a 74. percben a komáromi Dlubáč kapusnak kellett egymás után két óriási védéssel meccsben tartania a KFC-t, miután a vendégek védelme teljesen kinyílt. Nem sokkal később a hazaiak egy kontra után VAR-vizsgálatot követeltek, amikor Sylvestr beadása után Patrnčiak gyanús körülmények között esett el a kapu előtt Šmehyl és Špiriak szorításában, de a játék folytatódott, mivel Glova játékvezető nem ítélt büntetőt.
A mérkőzés hosszabbításában, a 92. percben Martin Šimko fejese jelentette az utolsó komáromi esélyt, de Krejčí ezt a kísérletet is magabiztosan hárította. A Zólyom fegyelmezett játékkal megtartotta az előnyét és bravúros győzelemmel egy lépéssel közelebb kerültek az élvonalhoz. A visszavágóra szombaton a ViOn Arénában kerül sor.
Niké Liga, osztályozó az élvonalbeli tagságért, odavágó:
MFK Zólyom (II.) - Komáromi FC 1-0 (1-0)
Zólyom, 1856 néző, v.: Glova
Gólszerző: Sylvestr (27.)