2018. június 25., 13:17

Lengyel csőd és angol parádé

A világbajnokság második fordulójának zárónapján a góloké volt a főszerep és szerencsére elkerültük a statégia csaták unalmát.

Harry Kane
Fotó: TASR

Az angolok az első fordulót követően végre mutattak valamit játékukból, igaz, minden másként alakulhatott volna, ha az első helyzetük nem megy be. A Davisék elleni fölényes sikerhez azért kellett egy nem teljes gőzzel játszó ellenfél is, de Kane góljai a tizenegyesek ellenére is jól mutatnak nem csupán a mostani, hanem a későbbi statisztikákban is. Az igazi fokmérő majd a belgák elleni meccs lesz.

A H csoport két találkozója is gólokban gazdag volt, a japánok és a szenegáliak csatája számomra nagy meglepetést hozott, nem csupán az eredmény szintjén, hanem gólokban is. Jó látni, hogy az ázsiai csapatok is tudnak küzdeni, s nem adják fel, a másik mérkőzés eredményének fényében pedig a továbbjutás nagyon is reális közelségbe került. Az afrikai-ázsiai küzdelem döntetlenje egyébként is jól jött mindkét csapatnak, hiszen saját kezükben van a továbbjutásuk, s ehhez az utolsó fordulóban egy döntetlen is elegendő számukra.

Az esti lengyel-kolumbiai összecsapás tűnt első ránézésre a csapatok keretei alapján a legizgalmasabbnak a tegnapi programból, de az első játékrészben sok szabálytalanságot, színészi játékot láttunk a gyepen, s egészen a második játékrészig kellett várni az igazán látványos pillanatokra. A lengyelek ugyanakkor nem tudtak mit kezdeni magukkal, nagyon gyenge játékot produkáltak, alig alakítottak ki helyzeteket, pedig a világranglistán elfoglalt helyezésük alapján simán a nyolcaddöntőbe kellett volna menetelniük. Ehelyett két mérkőzésen öt gólt kaptak, csupán egyet lőttek, miközben álmos játékuknak köszönhetően a hétvégén már odahaza pihenhetik ki a torna és a szezon fáradalmait.

A mai napon pedig indul a harmadik kör, jönnek a legélesebb csaták, ugyan az első két csoportban a továbbjutás már nagyjából eldőlt, de az irániak még okozhatnak meglepetést, vagy éppen megtudhatjuk, mire is képes az orosz csapat egy nagyobb erőt képviselő ellenféllel szemben.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.