2023. augusztus 12., 09:01

Legendás csapatkapitánya nélkül játszik rangadót a DAC Domonkosék ellen

Nincs megállás a hétvégén már a fordulót rendezik a szlovák labdarúgó-bajnokságban (Niké Liga). A dunaszerdahelyi sárga-kékek a szezon második idegenbeli mérkőzését játsszák szombat este a Rózsahegy otthonában.

dac
Fotó: dac1904.sk

A dunaszerdahelyi sárga-kékek szombat este a Rózsahegy otthonában lépnek pályára a Niké Liga harmadik fordulójában. A DAC a szezonban eddigi két fordulója alatt négy pontot gyújött, Nagymihályban döntetlent, míg hazai közönség előtt győzelmet arattak a Kassa ellen. A héten viszont a legnagyobb beszédtémát a szurkolók körében Kalmár Zsolt távozása jelentette, miután a Fehérvárhoz igazolt, ami péntek délután vált hivatalossá. Egy biztos az elmúlt hat év során sok szép pillanatot és örömet szerzett a DAC szurkolóinak a győri futballista, de mint minden magyar távozó esetében egy nagyon nehéz döntés előzte meg a klubváltást. Mindenesetre nagy köszönettel tartozunk Zsoltinak, ezekért az élményekért.

Az élet viszont nem áll meg és a következő feladat a három pont megszerzése lesz a sárga-kékek számára a narancsmezesek otthonában. A Rózsahegy csapatában három felvidéki magyar futballista is bizonyíthat nevelőegyesülete ellen, nevezetesen a remek formában lévő Domonkos Kristóf, Malý Matuš és Tučný Ádám.

„Bízom benne, hogy folytatjuk a Kassa elleni hazai mérkőzésen mutatott teljesítményünket. Teljes értékű és szenvedélyes teljesítmény kell a három pont megszerzéséhez. Tiszteljük ellenfelünk tudását, amely legutóbb otthon tartotta a három pontot. A legutóbbi szezonban megmutattuk, hogy a rózsahegyi egy olyan pálya, ahol képesek vagyunk győzni. Azzal szintén tisztában vagyunk, hogy maximális csapatszintű, becsületes teljesítményre, játéktudásra és a szurkolók segítségére is szükségünk lesz. A drukkerek Nagymihályban és egy hete odahaza is kitettek magukért, ezért remélhetőleg ismét mellettünk állnak majd. Célunk a játékminőség és az intenzitás fejlesztése, mert csak ezekkel érhető el a hőn áhított siker” - tekintett előre a Rózsahegy elleni bajnokira Adrian Guľa vezetőedző.

A két csapat legutóbb az idei naptári év márciusában csapott össze egymással és Krstović góljával győztek a Rózsahegy otthonában, ami alapszakasz győzelmet jelentett a sárga-kékeknek, míg Domonkosék azzal a vereséggel nem jutottak be a felsőházba az elmúlt idényben. Az elmúlt szezonban mindkét alkalommal szerény egygólos győzelmet aratott a csallóközi együttes rózsahegyi riválisa ellen. A narancsmezesek új vezetőedzővel vágtak neki az új idénynek, miután Peter Struhár helyét Peter Tomko vette át.

Eddig egy győzelem és egy vereség az új vezetőedző mérlege, viszont Domonkos Kristóf már két gólt szerzett az új idényben, amit a hétvégén korábbi csapata ellen is folytatna.

A találkozó legnagyobb kérdése az lesz, mennyire lesz hatással a csapat játékára a távozó Kalmár hiánya, illetve Adrian Guľa és edzői stábja, hogyan tud megbirkózni a ránehezedő nyomással a szurkolók és a sajtó részéről. A válaszokra már Rózsahegyen és a következő fordulókban választ kapunk.

Szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga), 3. fordulójának teljes programja:
Augusztus 11., péntek:

MFK Zemplén Nagymihály - MFK Dukla Besztercebánya 0-3 (0-2)
Auguszuts 12., szombat:
MFK Rózsahegy - FC DAC 1904 Dunaszerdahely 18.00 (Voyo)
MFK Szakolca - ŠK Slovan 18.00 (Voyo)
MŠK Zsolna – AS Trencsén 18.00 (Voyo)
FK Železiarne Zólyombrézó - FC ViOn Aranyosmarót 18.00 (Voyo)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.