2022. január 18., 11:04

Lakszakállasi tehetséget igazolt az élvonalbeli Zalaegerszeg

A téli holtszezonban, mint azt megszokhattuk felkészülési mérkőzések és átigazolási hírek tartják lázban a futballszurkolókat. Ezúttal is egy felvidéki vonatkozású átigazolási hírről számolhatunk be, a magyar élvonalban szereplő Zalaegerszeg csapatában folytatja pályafutását a lakszakállasi Mocsi Attila, aki a magyar másodosztályból szerződött az élvonalbeli együtteshez.

mocsi attila
Fotó: ztefc.hu

A 21 esztendős középső védő, Mocsi Attila az élvonalban szereplő Zalaegerszeg csapatában folytatja pályafutását. A lakszakállasi játékos a Szombathelyi Haladás csapatától igazolt a ZTE-hez. Mocsi Attila hosszú távú, 2025-ig szóló szerződést írt alá. A fiatal játékossal portálunkon több alkalommal is olvashattak már interjút. Mocsi a Győri ETO-ban nevelkedett, majd 2017-ben Fehérvárra igazolt, ahol már 18 évesen bemutatkozhatott az NB I-ben. 2020 nyarán távozott Fehérvárról és a másodosztályban szereplő Szombathelyi Haladás játékosa lett, ahol oszlopos tagja volt a csapat védelmének, 56 mérkőzésen két alkalommal volt eredményes.

A hátvéd végig járta az utánpótlás-válogatottakat és jelenleg is fontos tagja a Gera Zoltán vezette U21-es együttesnek, ahol 2021 márciusában debütált. Többek között a részben hazai rendezésű U21-es Európa-bajnokságon is pályára lépett magyar válogatott színeiben, mindhárom csoportmeccsen.

„Nagyon örülök, hogy itt lehetek és az NB I-ben bizonyíthatok. Bízom benne, hogy tudok élni ezzel a lehetőséggel, szeretném a csapatot segíteni. Bizakodó vagyok és nagyon várom már, hogy a csapattal edzhessek, majd ezt követően bemutatkozzak Zete-mezben.” - nyilatkozta Mocsi Attila a ZTE újdonsült igazolása.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.