2023. június 10., 14:43

Kupagyőztes felvidékiek: Egy kupánál csak kettőt nyerni jobb – Iván Alexet kérdeztük

Sorozatban második alkalommal nyerte meg a Szlovák Kupát a Spartak Nagyszombat. A piros-feketék felvidéki játékosa, Iván Alex mindkét alkalommal pályára léphetett a Slovan elleni fináléban. A rutinos futballista azonban két év után távozik a kupagyőztes és bronzérmes Spartaktól, miután közös megegyezéssel nem hosszabbítottak szerződést. A fiatal labdarúgót az előző idényről, a kupagyőzelemről és a Spartaknál eltöltött időszakról is kérdeztük.

Iván Alex
Fotó: Iván Alex fotóarchívuma

Az idei szezont is a tabella harmadik helyén zárta a csapat, mint az előző idényben. Te hogyan láttad a csapat elmúlt idényét?

Megérdemelten szereztük meg a harmadik helyet újra, viszont – másik szempontból – feljebb jutni a dobogón sajnos nem volt reális esélyünk.

A téli szünet után mintha kicsit mentálisan a kupára koncentráltunk volna, ami meg is látszott a bajnoki eredményeken, ugyanis kisebb-nagyobb nyomásként éltük meg, hogy hazai környezetben lesz a kupadöntő.

Zsinórban másodszor sikerült megnyerni a Szlovák Kupát, ezzel címet védeni, ráadásul a pozsonyi Slovan ellen hazai környezetben. Mit jelentett számodra az újabb kupasiker?

Mint tavaly is elmondtam, kupasikert elérni jó érzés, ennél már csak az jobb, ha még egy kupát tudsz nyerni. Főleg, ha kétszer a rivális ellen, s tökéletes hangulatú mérkőzésen. Talán a második döntő volt, ami mindenki emlékezetében megmarad egy darabig, hihetetlen hangulat mellett tudtunk ünnepelni.

A bajnokságban viszonylag nagy lett a csapat hátránya a remek szezont futó DAC mögött. Minek volt köszönhető a 15 pontos különbség a második hely mögött?

A mi részünket a kupasorozatba tettük bele, a DAC-nak már csak a Slovan ellen szólt a bajnoki cím.

A szezon végén lejárt a szerződésed a Spartaknál és a klub bejelentése szerint többen köztük te és Tumma Gergely is távozik. Mik a tervek a jövőre nézve, vagy ez az elkövetkezendő napok kérdése még, hiszen június 15-től kezdődik az átigazolási időszak?

Kétéves szerződésem lejárta után közös megegyezéssel nem szerettem volna már hosszabbítani, új kihívásokra vágyom. A jövőt tekintve nem tudok még konkrétumot mondani, mivel jelenleg a pihenésemet töltöm a fárasztó szezon után.

Iván Alex
Fotó:  Iván Alex fotóarchívuma

Szép emlékekkel távozol a piros-feketéktől, hiszen mint említettem, két alkalommal is kupagyőztes lettél a Spartakkal. Hogyan értékeled az itt töltött időszakot?

Remek kétéves időszakot tölthettem piros-feketében, amit szeretnék megköszöni. Tele volt sikerrel, fejlődéssel, kétszer döntőt játszani egymás után, nem minden játékosnak adatik meg.

Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál a Michal Gašparík edző kezei alatt?

Színtiszta taktikai fejlődést. Gašparík remek fiatal edző, aki kulcsszerepet játszott a sikerekben.

Úgy tűnik, egy új csapat épül Nagyszombatban, hiszen több kulcsember is távozik, mint például Taiwo, Savvidis és még sokan mások.

Valószínű, valami újat szeretnének, viszont ne felejtsük el, olyan csapatot bontanak meg, amelyik kétszer egymás után kupasikert hozott a klubnak és a szurkolóknak. Ez nagyon ritka, de kívánom nekik a legjobbakat.

Gondolom, a nagy bajnoki csatát azért figyelemmel követted, hiszen egykori egyesületed, a DAC kis híján megszerezte történelme első bajnoki címét. Szerinted mi hiányzott nekik a sikerhez?

Mindenki figyelemmel követte a csapatból, engemet is beleértve. llyen pillanatokban nagyot számít a rutin és a tapasztalat, s e téren a Slovan sokkal előrébb jár.

A szezon meccsén, ami leginkább számított a bajnoki cím szempontjából, arról a Slovan rutinjának köszönthetően hozták el a három pontot, amit az utána való fordulóban be is biztosítottak. Viszont remek hangulat volt így, hogy az utolsó fordulókig nyitott volt a győztes csapat kérdése.

A kupagyőztes felvidékiek sorozatunk második részében a Zalaegerszeggel Magyar Kupát elhódító lakszakállasi Mocsi Attilát kérdezzük.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.