2020. március 4., 08:31

Križan Richárd: Újra jól érzem magam a pályán és ez a legfontosabb

A palásti Križan Richárd egy magyarországi kaland után tavaly nyáron tért haza és a Trencsén játékosa lett. A fiatal védő a remekül sikerült téli felkészülés után ismét beverekedte magát a kezdőbe és remek teljesítménnyel a trencséni védelem egyik stabil pontja lett.

Fotó: astrencin.sk

Tavaly nyáron a Puskástól hazatértél és a Trencsén játékosa lettél. Mennyire volt nehéz meghozni a döntést, hogy hazatérsz?

Puskás, Puskás, Puskás...nekem ez már rég egy elfelejtett történet. A döntés egyébként nem volt nehéz, azonnal ahogy kinyílt az átigazolási piac, egyből jeleztem az ügynökömnek, hogy keressünk valami mást, mert játszani szerettem volna, és ahol nem becsülnek, oda nem megyek többet. Haza szerettem volna térni, már csak azért is, mert Szlovákiából mégiscsak jó átigazolásokat lehet csinálni, ha jól teljesítek.

Hazatérésed jó döntésnek bizonyult, hiszen ősszel még csak elvétve léptél pályára a kezdőben, de tavasszal már alapember lettél és számol veled Norbert Hrnčar vezetőedző. Hogyan látod az elmúlt félévedet Trencsénben?

Nem kaptam meg még azt a bizalmat, amire számítottam. Időbe telt, míg a játékstílust, amit a Trencsén játszik, megszokom. Ami a kondíciót is illeti, fel kellett építeni magam. A csapat szenvedett, míg Mathias Kohler volt a vezetőedző, miután menesztették, minden jobbra fordult, számomra is.

Mi volt a kulcsmomentum, amivel sikerült berobbanod a kezdőbe?

Két játékos elhagyta a csapatot és ezzel megnyitották nekem a kaput a kezdőcsapatba. Persze, a téli felkészülés során is keményen edzettem, sokszor individuálisan is, és úgy néz ki, hogy ez meghozta a gyümölcsét. Jól teljesítettem a felkészülési mérkőzéseken és a mester is bízott bennem. Ez volt a legfontosabb, és ezt most szeretném neki visszaadni a teljesítményemmel. Újra jól érzem magam a pályán és ez nekem nagyon fontos.

A tavaszi első fordulóban valósággal átgázoltatok a Nagymihályon, ami történelmi 8-1-es győzelme hozott. A forduló válogatottjába is beválasztottak idén először. Hogyan élted meg a történelmi győzelmet a pályán és ezt a részsikert?

Az első félidő nem volt a legjobb a részünkről, de tudtuk, hogy meg kell nyerni a mérkőzést és úgy is kezdtük el a második felidőt. Nem számítottam rá, hogy ilyen eredmény születik 90 perc után. Ahogy mondtam, nagyon jól érzem magam most a pályán, magabiztos vagyok a labdával, fizikailag is sokat fejlődtem és örülök, hogy tudok segíteni a csapatnak. A forduló válogatottja már csak egy bónusz volt, mindig a csapat van az első helyen, aztán jöhetnek az individuális sikerek. De persze nagyon örülök neki, nehéz és hosszú időszak után nagyon jólesik.

krizan_richard2.jpg
Fotó:  astrencin.sk

Hétvégén zárul a Fortuna liga alapszakasza. A Trencsén jelenleg az ötödik helyről várhatja az alapszakasz utolsó fordulóját, Aranyosmaróton léptek pályára. Mit vársz attól a mérkőzéstől?

Nem figyelhetünk a többi csapatra és kalkulálni se fogunk. El kell hoznunk a 3 pontot és bejutni az első hatba. Attraktív ellenfelek, jó szintű mérkőzések, szép stadionok, sok néző. Ezt az utat akarjuk választani, mert a kiesésért nem lesznek olyan érdekes mérkőzések. Persze, az Aranyosmarót biztosan nem adja ingyen a három pontot, meg kell küzdenünk érte. Remélem, sikeresek leszünk.

Hogyan értékeled a csapat és a saját teljesítményedet az alapszakaszban?

Hoztuk a fontos mérkőzéseket, sajnos a Slovan ellen nem sikerült, még ha elég szoros is volt, mivel azonban nem tudtunk gólt szerezni, így pont nélkül maradtunk. Véleményem szerint jól menetelünk eddig, folytatni kell és eredményesek leszünk, bízom benne. Mivel nagyon kritikus vagyok, ha a saját teljesítményemről van szó, mindig van hova fejlődni, soha nem elégedhetek meg.

Mi az amivel elégedett lennél a szezon végén?

Minél tovább szeretnénk jutni a kupában, mivel az a legegyszerűbb út az Európa liga-selejtezőkbe, és persze bekerülni az első hatba, megküzdeni a legjobb csapatok ellen.

Még csak 22 esztendős vagy és nagy karrier áll még előtted, mik a terveid a közeljövőre nézve?

Inkább már nem tervezek semmit. Stabil teljesítményeket szeretnék nyújtani hosszú távon és a többit döntse el a sors.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.