2024. február 22., 15:09

Korrekordereket is avattak a szerdai nyolcaddöntős meccseken

Korrekordok is születtek a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai játéknapján a portói Pepe, illetve a barcelonai Lamine Yamal és Robert Lewandowski révén - írta csütörtökön az IFFHS.       

Robert Lewandowski
Fotó: TASR/AP

A futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet összefoglalója szerint a portugálok válogatott védője hazai pályán, az Arsenal elleni első meccsen (1-0) a BL kieséses szakaszának legidősebb mezőnyjátékosává lépett elő azzal, hogy 40 évesen és 360 naposan szerepelt a Porto együttesében.

„Ellenpontként” a Barcelona jobbszélsője,

Yamal a Napoli vendégeként vívott találkozón (1-1) 16 évesen és 223 naposan a legfiatalabb játékossá avanzsált,

aki valaha szerepelt az első számú európai futballsorozat playoffjában.

A spanyol bajnoki címvédőnél a BL-párharc nápolyi nyitómérkőzésén a vezető találatot szerző

Lewandowski 35 évesen és 184 naposan a legidősebb barcelonai gólszerző lett.

A lengyel csatár a Barca korábbi argentin legendáját, a jelenleg az Egyesült Államokban, az Inter Miamiban játszó Lionel Messit előzte meg, aki 2021 márciusában a Paris Saint-Germain ellen 33 évesen és 259 naposan volt eredményes. Lewandowski pályafutása 93. Bajnokok Ligája-gólját jegyezte szerdán.

A Napoli a 34. klubcsapat lett, amelynek hálóját a lengyel támadó BL-meccsen bevette, ezzel e mutatóban beérte a Real Madrid korábbi francia ászát, Karim Benzemát. Ennél több együttesnek csak ketten találtak be eddig: Messinek 40, örök vetélytársának, a jelenleg Szaúd-Arábiában légióskodó, és a BL-ben már szintén nem szereplő portugál Cristiano Ronaldónak pedig 39 klubcsapat „esett áldozatául”.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.