2020. március 19., 13:53

Koronavírus: Gulácsi milliós adománya a Szent László Kórháznak

A Bundesligában szereplő RB Lipcse magyar válogatott hálóőre közösségi médiafelületein jelentette be, hogy több millió forintos adománnyal segíti a koronavírus elleni harcot Magyarországon.

Fotó: bild.de

Gulácsi Péter és felesége példaértékű ötmillió forintos adománnyal támogatja a Szent László Kórház Infektológiai és Intenzív osztályának alapítványát, hogy ezzel segítse a koronavírus-járvány elleni küzdelmet Magyarországon jelentette be a magyar válogatott és a német Lipcse hálóőre közösségi oldalain.

A jelenlegihez hasonló helyzettel még sosem találkoztunk, mindannyian aggódunk szeretteink, embertársaink egészségéért és a jövőnkért. Elképesztő hálával tartozunk azoknak az orvosoknak, nővéreknek, ápolóknak, akik a frontvonalban harcolnak értünk. Szeretnénk segíteni mi is a koronavírusal küzdő kórházakat, ezért ötmillió forinttal támogattuk a Szent László Kórház Infektológiai és Intenzív osztályának alapítványát. Kérünk mindenkit, aki tud, hogy segítsen ő is, a legfontosabb pedig, hogy – ha megtehetitek – maradjatok otthon!”

– írta posztjában Gulácsi Péter.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.