2022. augusztus 30., 15:02

Korábban kritizálták, most további három évre megállapodtak Salihamidžić-csel

Három évvel meghosszabbították Hasan Salihamidžić sportigazgató szerződését a német bajnoki címvédő Bayern München labdarúgóklubnál, így a szakember 2026-ig marad a poszton.

Bayern München
Fotó: wikimedia.org

A 45 éves Salihamidžić 2017 óta látja el a sportigazgatói teendőket a bajor egyesületnél,

eddigi megállapodása 2023-ig volt érvényes.

A szakembert korábban sok kritika érte a Bayern München átigazolási politikája miatt, de

egyöntetű vélemény, hogy idén nyáron jó üzleteket kötött,

többek között a szenegáli Sadio Mané, valamint a holland Matthijs de Ligt szerződtetésével.

„Az a célunk, hogy szilárd pénzügyi alapok mellett olyan csapatot adjunk a szurkolóinknak, amely versenyképes és sikeres tud lenni minden szezonban a hazai és a nemzetközi porondon is. A továbbiakban is mindent meg fogok tenni azért, hogy ezt elérjük. Nagyon jó úton haladunk” - mondta Salihamidžić, aki korábban kijelentette:

a Bayern a mostani idényben a bajnoki címvédés mellett a Német Kupában és a Bajnokok Ligájában is döntőt akar játszani.

A müncheni sztárcsapat négy forduló után 10 ponttal az élen áll a Bundesligában, szombaton a mögötte második, Schäfer Andrást is foglalkoztató Union Berlin vendége lesz.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.