2021. április 19., 20:02

Könnyen lehet, hogy már vége az idei BL-nek

Akár már a Bajnokok Ligája mostani idényéből kizárhatják azokat a csapatokat, amelyek bejelentették részvételüket a labdarúgó Európai Szuperligában (ESL).

A trófea nagyméretű mása Liszabonban
Fotó: TASR/AP

Az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának dán tagja, Jesper Möller egy helyi adónak hétfőn azt mondta, a kluboknak, melyek közül három - a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea - elődöntős, azonnal menniük kell.
"Még ki kell találnunk, hogyan fejezzük be a mostani BL-évadot" - mondta Möller, hozzátéve, pénteken, a testület rendkívüli ülésén születhet meg a csapatok kizárásáról szóló döntés.

Korábban az UEFA szlovén elnöke, Aleksander Ceferin kijelentette, az UEFA jogászai már vizsgálják a lehetséges szankciókat, az ő személyes álláspontja pedig az, hogy az érintett klubokban játszó játékosokat minden olyan versenysorozattól el kell tiltani, amely a szervezet égisze alatt zajlik.

A Szuperligát hat angol - Manchester United, Arsenal, Liverpool, Tottenham Hotspur, Chelsea, Manchester City -, három olasz - Juventus, AC Milan, Internazionale - és három spanyol - Real Madrid, FC Barcelona, Atlético Madrid - sztárklub hozta létre, elsőszámú vezetője pedig Florentino Perez, a Real Madrid elnöke lett.

A húszcsapatos sorozatnak 15 állandó résztvevője lenne, további öt együttes pedig az előző szezon eredményei alapján csatlakozhatna. A mérkőzéseket hétköznap rendeznék, így a résztvevő klubok ugyanúgy szerepelnének a nemzeti bajnokságokban. A tervek szerint jövő augusztusban két tízcsapatos csoportban kezdődnének a küzdelmek, minden gárda kétszer - otthon és idegenben - találkozna valamennyi riválisával, az első három egyenesen a negyeddöntőbe jutna, míg a negyedik és ötödik helyezettek egymással küzdenének meg a fennmaradó két helyért. Onnantól oda-visszavágós alapon folytatódna a sorozat, majd május végén semleges helyszínen tartanák a döntőt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.