2020. szeptember 30., 20:35

Könnyed hétgólos sikerrel kezdett a kupában a DAC

A dunaszerdahelyi sárga-kékek sikerrel vették az első akadályt a Szlovák Kupában: könnyed hétgólos győzelmet arattak a Pöstyén otthonában.

A Szlovák Kupa második fordulójában a dunaszerdahelyi DAC idegenben az ötödosztályban szereplő Pöstyén otthonában lépett pályára. Bernd Storck a hétvégi Trencsén elleni kezdőhöz képest több helyen is változtatott, és az eddig kevesebb játéklehetőséget kapott játékosoknak is lehetőséget adott.

A DAC már az első negyedórában megszerezte a vezetést Nebyla góljával, majd a 19. percben Fabry növelte kettőre a sárga-kékek előnyét. Az első félidőben a DAC háromgólos előnyre tett szert, miután a szintén új szerzemény Andzouana is betalált.

A második játékrészben is folytatódott a dunaszerdahelyi henger és további négy gólt szerzett Bernd Storck együttese. Egy órányi játékot követően Nicolaescu is feliratkozott a góllövőlistára, majd két perccel később Njie is betalált.

Az utolsó negyedórában kétszer köszöntek be még a sárga-kékek: előbb, a 75. percben Veselovský, majd hét perccel a vége előtt Mendez állította be a végeredményt. A sárga-kékek tehát magabiztos győzelemmel nyitottak a Szlovák Kupa második fordulójában. Bernd Storck együttese a harmadik fordulóban a Vágpatta otthonában lép pályára.

Szlovák Kupa, 2. forduló:
PFK Pöstyén-FC DAC 0-7 (0-3)
Gólszerzők: Nebyla (13.), Fábry (19.), Andzouana (37.), Nicolaescu (60.), Njie (62.), Veselovský (75.), Mendez (83.)

Pöstyén: Budka (Červenka 60.) – Glos (Némethy 60.), Hutár, Modrovič, Sedláček – Grík, Štefanka – Korec (Majtényi 66.), Kusý, Klasovitý (Doktor 78.) – Braniša (Kováčik 78.)
DAC: Száraz – Sommer, Malý, Beskorovainyi, Mendez – Friede (Švec 65.), Njie, Fábry (Bednár 46.) – Andrzouana, Nicolaescu, Nebyla (Veselovský 65.)

A szerdai játéknapon a Zsolna nagy meglepetésre csak büntetőkkel tudta kiharcolni a továbbjutást. A mérkőzésnek felvidéki vonatkozása is volt, hiszen Bari Krisztián első tétmérkőzésén a felnőttek között megszerezte első gólját a zsolnai felnőttcsapatban. A Fortuna Liga tavalyi ezüstérmese végül büntetőkkel harcolta ki a továbbjutást.

A 3. fordulóból az Almási Lászlót foglalkoztató tavalyi döntős Rózsahegy is továbbjutott, miután az Eperjes otthonában győztek Almásiék. A jó formában lévő felvidéki támadó ezúttal is gólt szerzett.

Szlovák Kupa, 3. forduló:
Veszele - MŠK Zsolna 1-1 (1-1) büntetőkkel 3-4
Gólszerzők: Gocal (6.) ill. Bari (2.)
Eperjes- MFK Rózsahegy 1-4 (1-2)
Gólszerzők: Ivanecky (43.) ill. Regali (14.), Takač (29.), Boda (47.), Almási (85.)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.