2023. július 19., 21:22

Konferencia Liga: Grúziában harcolnák ki a továbbjutást a sárga-kékek

Egygólos előnnyel utazik a grúz Dila Gori otthonába a dunaszerdahelyi DAC, miután egy hete 2-1-re győztek a sárga-kékek hazai közönség előtt. A találkozót az M4 Sport is képernyőre tűzi csütörtök este 19 órától.

dac1904.sk_.jpg
Fotó: dac1904.sk

Egy hete győzelemmel kezdte meg szereplését az aktuális európai kupaidényben a DAC, miután hazai pályán 2-1-re legyőzte a grúz Dila Gori együttesét. A sárga-kékek kétgólos előnyben is voltak a hazai összecsapáson, de az első játékrész hajrájában a grúz együttes szépített, így már az első félidőben kialakult a végeredmény. A grúz bajnokság legutóbbi három kiírásának bronzérmese komoly feladat elé állította a sárga-kékeket az odavágón, hiszen nagy százalékban birtokolták a labdát és a végén kis híján ki is egyenlítettek, de szerencsére Petráš nagyot védett.

Ez is egy intő jel volt, hogy ez a párharc még korántsem lefutott és egy nehéz visszavágóra van kilátás az egykori diktátor, Joszif Sztálin szülővárosában.
Mindenképpen örülünk a győzelemnek. Egyúttal sok fontos információt is szereztünk az ellenfélről, amelyek a segítségünkre lesznek a visszavágón. Tisztában voltunk vele, hogy nem lesz könnyű dolgunk, a grúz csapat megmutatta a tudását. A második felvonásnak a továbbjutás kiharcolásának céljával vágunk neki.

Ezért mindent megteszünk. Az edzői stáb felhívta a figyelmünket, hogy tudnak futballozni és hogy jók a labdabirtoklásban, ami be is igazolódott. Úgy gondolom, a mérkőzés egyes szakaszaiban képesek voltunk semmissé tenni ezeket az erősségeiket és remélhetőleg az ellenfél alapos kielemzésével és tökéletes felkészüléssel az idegenbeli visszavágót is sikerrel vesszük és továbbjutunk”

- nyilatkozta a grúziai visszavágó előtt Milan Dimun a sárga-kékek kulcsembere.

A DAC szerda reggel utazott el Grúziába, ahol csütörtök este közép-európai idő szerint 19 órakor megmérkőznek a Dila Gori együttesével az ötezer férőhelyes Tengiz Burjanadze stadionban, melyet a grúz együttes legendás játékosáról neveztek el. Öt évvel ezelőtt már pályára lépett Grúziában a dunaszerdahelyi együttes, 2018 júliusában az Európa-liga 1. selejtezőkörében a Dinamo Tbiliszivel csapott össze a DAC. A hazai 1:1-es döntetlent követően pont július 19-én jött a grúziai visszavágó, amelyen 2:1-es győzelemmel biztosította be a továbbjutását a csallóközi gárda. A párharc győztese a 2. selejtezőkörben az ukrán FC Vorskla Poltava együttesével találkozik.

Fontos, hogy előny birtokában vágunk neki a visszavágónak. Remélem, hogy sikerül ezt tovább növelnünk, mert semmiképpen sem játszunk majd döntetlenre. Tudjuk, hogy képesek vagyunk még jobban futballozni és pont ezt szeretnénk megmutatni nemcsak a holnapi, de a további mérkőzéseken is. A hazai találkozón látott játékhoz hasonlót várok idegenben is.

Az ellenfél mindenképpen eltökélten lép pályára és ismét igyekezni fog a lehető legtöbbet birtokolni a labdát. A saját szurkolóikra támaszkodnak, de bízom a csapatunkban és a játéktudásunkban. Meggyőződésem, hogy mindenki, aki lehetőséget kap, száz százalékot nyújt majd. Az utolsó másodpercig összpontosítanunk kell és végrehajtani az edzők utasítását. Nem hiányozhat a küzdőszellem és ha a saját játékunkat fogjuk mutatni, akkor továbbjutunk a második selejtezőkörbe” - nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának a sárga-kékek görög védője Spyros Risvanis.

A visszavágóra a következő 23 játékossal utazott el a DAC:

Kapusok: Petráš, Veszelinov, Gyurákovics

Mezőnyjátékosok: Brunetti, Andzouana, Pinto, Risvanis, Urblík, Gruszkowski, Kaša, Mendez, Káčer, Dimun, Szolgai, Kalmár, Riquelme, Vitális, Veselovský, Ramadan, Krstović, Trusa, Gavrić, Záhradník.

A találkozót a horvát Ante Čulina fújja, akinek ez lesz a bemutatkozása az európai kupaporondon. A 30 esztendős horvát sípmester munkáját honfitársai Luka Pušic és Dario Kolarević segítik. 

A dunaszerdahelyiek grúziai visszavágóját az M4 Sport is élőben közvetíti, valamint a Voyo internetes platformon is élőben követhető találkozó, de a rtvs.sk internetes oldalon is megtekinthető élőben a Dila Gori – DAC mérkőzés visszavágója.

UEFA Európa Konferencia Liga, 1. selejtezőkör, visszavágó:

Dila Gori (grúz) - FC DAC 1904 Dunaszerdahely 19.00

Tengiz Burjanadze Stadion, Gori

Játékvezető: Ante Čulina (horvát) - Luka Pušic, Dario Kolarević (horvát)

Élőben közvetíti: M4 Sport, Voyo, rtvs.sk

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.