2021. augusztus 23., 09:40

Komoly hullámvölgyben a DAC, döntetlen a Trencsén ellen is

A dunaszerdahelyi sárga-kékek a Fortuna Liga ötödik fordulójában hazai pályán játszottak nagy jelentőséggel bíró rangadót a Trencsén ellen. A csallóközi együttesnek mindenképpen javítania kellett a gyenge szezonkezdet után, ráadásul több kulcsemberére sem számíthatott Németh Antal.

DAC
Fotó: Fotó: dac1904.sk

Hazai pályán próbált javítani a dunaszerdahelyi DAC, a sárga-kékek a tabella nyolcadik helyéről várhatták a Trencsén elleni rangadót. Németh Antal kezdőjében számíthatott két panamai légiósára is, de a sérüléssel bajlódó magyar válogatott Schäfer András ezúttal pihenőt kapott.

Ahogyan arra számítani lehetett nem könnyű mérkőzés vár a csallóközi együttesre, ami már a mérkőzés elején is beiigazolódott.

A vendég trencséniek nagyon jól kezdték a mérkőzést, és már az ötödik percben nagyot kellett védenie Jedličkának. A mérkőzés 13. percében újabb nagy trencséni lehetőség maradt ki, szerencsénkre Ibrahim nem találta el a szerdahelyi kaput. A folytatásban is a vendégek játszottak gólveszélyesebben, a DAC nem igazán találta a ritmust, és kevés lehetőséget is alakítottak ki a sárga-kékek.

A 25. percben Dimun vesztette el a labdát Jedlička tizenhatosa előtt, amit meg is büntettek a vendégek, akiknek Kadák megszerezte a vezetést, ráadásul szezonbeli negyedik gólját szerezte a 20 esztendős támadó.

A bekapott gól után nehéz helyzetbe kerültek a sárga-kékek. Félórányi játékot követően egy pontrúgás után az első komoly gólszerzési lehetőségét gólra váltotta a dunaszerdahelyi gárda,

Davis beadásából Beskorovainyi fejelt a trencséni hálóba. Ezt követően az eredmény már nem változott az első félidőben, ami 1-1-es döntetlent jelentett a szünetre.

Térfélcserét követően aktívan kezdett Németh Antal együttese, sőt a játékrész elején Nicolaescu lövése a felső lécen csattant. A sárga-kékek többet birtokolták a labdát, és veszélyesebben is futballoztak, mint az első félidőben. Az 58. percben egy trencséni kontra után Azango került ziccerbe, de nem találta el jól a labdát, így jócskán a kapu fölé szállt. Öt perccel később újabb trencséni lehetőséget jegyezhettünk fel, Ibrahim előtt adódott remek lehetőség, a vendégek játékosa azonban ezt is elhibázta.

A DAC vezetőedzője Németh Antal a találkozó utolsó harmadára friss cserékkel próbálta megszerezni a nagy jelentőséggel bíró három pontot.

A cserék kis híján bejöttek hiszen, a 75. percben az egyik friss játékos, nevezetesen Rymarenko fejelhetett volna gólt, de nem célzott pontosan. A hazaiak mindent megpróbáltak a győzelmet jelentő találatért, a 78. percben Divković sistergős bombáját védte nagy bravúrral Kukučka.

A hajrában is próbálkoztak a sárga-kékek, de már nem tudták megszerezni a győzelmet jelentő találatot.

A drámai hajráról a vendégek fiatal hálóőre gondoskodott, aki utolsó emberként szabálytalankodott Sharani elleni, amiért a játékvezető piros lappal jutalmazta a mérkőzés utolsó perceiben. A DAC ezúttal sem tudott nyerni, és egyre komolyabb hullámvölgyben van a dunaszerdahelyi együttes. A sárga-kékek legközelebb pénteken a Garamszentkereszt otthonában lépnek pályára.

Fortuna Liga, 5. forduló:

FC DAC 1904 – AS Trencsén 1-1 (1-1)

MOL Aréna, Dunaszerdahely, 4542 néző, v.: F.Glova

Gólszerzők: Beskorovainyi (33.) ill. Kadák (25.)

Sárga lapok: Beskorovainyi (34.), Brunetti (55.), Sharani (90+4.) ill. Yem (59.), Lavrinčík (68.), Ikoba (90+4.)

Kiállítva: Kukučka (90+1.)

DAC: Jedlička - Blackman, Brunetti, Beskorovainyi, Davis - Njie, Andzouana (Fábry 60.), Dimun - Divković, Nicolaescu (Sharani 72.), Ciganiks (Rymarenko 72.)

Trencsén: Kukučka - Yem, Pires, Pirinen, Madu - Lavrinčík - Gaži, Kadák (Kmeť 81.), Zubairu, Azango (Tučný 67.) – Ibrahim (Ikoba 72.)

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.