2018. június 17., 16:15

Kolarov szabadrúgásgólja három pontot ért

Szerbia 1-0-ra legyőzte vasárnap Costa Ricát Szamarában, az oroszországi labdarúgó-világbajnokság E csoportjának első fordulójában.

 

Kolarov
Fotó: TASR/AP

Branislav Ivanovic, a Zenit hátvédje 104. alkalommal lépett pályára a szerb válogatottban, így Dejan Stankovicot megelőzve hazája örökrangsorának élére állt. Csapata remek iramban, lendületes játékkal kezdte a mérkőzést, ennek köszönhetően kidolgozott néhány ígéretes helyzetet, de a befejezések pontatlannal bizonyultak, illetve a Real Madrid kapusa, Keylor Navas nagyszerűen védett.

Az első félidőben a közép-amerikai együttes többször próbálkozott kapura lövéssel, viszont a szerbek kísérletei veszélyesebbek voltak, gól azonban egyikből sem született.

A második félidő Aleksandar Mitrovic ziccerével kezdődött, amit Navas szintén hárított, de Kolarov szabadrúgásánál már nem volt esélye. A folytatásban Costa Rica a hátránya ellenére sem tudott változtatni a játék képén, kevés lehetősége volt az egyenlítésre, és azokkal sem tudott élni. Szerbia újabb helyzeteket alakított ki, az eredmény azonban már nem változott.

E csoport, 1. forduló:
Szerbia-Costa Rica 1-0 (0-0)
Szamara, 40 170 néző, v.: Malang Diedhiou (szenegáli)
gólszerző: Kolarov (56.)
sárga lap: Ivanovic (59.), Prijovic (98.), illetve Calvo (22.), Guzmán (56.)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.