2019. június 1., 13:49

Kocsis Gergő: egy ilyen szurkolótábor előtt bárki ellen lehet esélyünk!

Karrierje nehéz időszakán van túl, de nem adta fel és túllendült a holtponton. A Zalaegerszeget bajnoki címhez segítette és hat év után újra az NBI-ben szerepelhet csapatával. A DAC egykori válogatott játékosával, Kocsis Gergővel beszélgettünk.

Kocsis Gergő
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: ztefc.hu és mfkkarvina.cz

Mondhatjuk, karriered legnehezebb időszakán vagy túl. Dunaszerdahelyen, Miskolcon és legutóbb Karvinán futballoztál. Hogyan értékelnéd az elmúlt egy évedet?

Valóban egy nagyon hullámzó időszak volt az életemben, de a jelenlegi állás szerint most minden jól alakul. Nem is nagyon foglalkozom a múlttal, igyekszem folyamatosan a következő feladatokra koncentrálni és kihozni magamból a maximumot!

Idén tavasszal felbontottad a szerződésed a cseh gárdával. Mennyire viselt meg a kevesebb játéklehetőség, illetve mi állt a döntésed hátterében?

Egyértelműen a több játéklehetőség reményében igazoltam Csehországba. Nem tagadom, megviselt, hogy többnyire csak a cserepadon ültem, mert úgy éreztem, tudtam volna segíteni a csapatomnak.

A cseh mentalitás és kultúra teljesen különbözik a magyartól. Mi volt a legnehezebb a kint tartózkodásod alatt? Hová rangsorolod a cseh bajnokságot a magyarhoz képest?

Valóban teljesen más a mentalitás. Nagyon nehezen sikerült a beilleszkedés is, a legtöbb játékos és klub körül dolgozó sokszor még angolul sem volt hajlandó megszólalni! A bajnokság színvonala viszont egyértelműen magasabb a magyarnál, vagy a szlováknál, ezt bizonyítja az is, hogy 2-3, néha 4 csapatuk is képviselteti magát a nemzetközi kupaporondon.

Fotó:  ztefc.hu és mfkkarvina.cz

A csehországi kalandot követően a Merkantil Bank Ligában a feljutásért harcban álló Zalaegerszeg szerződtetett. Hogyan jött az egerszegi lehetőség?

Szerettem volna mindenképpen olyan csapatba igazolni a cseh félév után, ahol tényleg számítanak rám, és ahol esetlegesen hosszú távon is le tudok végre horgonyozni. Zalaegerszegen úgy éreztem, minden adott, ezért nem volt kérdés számomra, hogy itt folytassam.

A kék-fehérek egyik kulcsembere lettél, az idény végére a bajnokságot is behúztátok, ráadásul a bajnokavatón gólt is szereztél. Hogyan élted meg ezeket a pillanatokat?

Borzasztóan jó érzés volt. Sajnos az utóbbi években a csapataimmal nem tudtam ekkora célokért küzdeni, mert mind a Karvinával mind a Diósgyőrrel inkább a kiesés elkerülése volt a cél. A gólomnak külön örülök, mert egy nagyon hosszú gólcsendet sikerült megtörjek; úgyhogy remélem, nem kell már ilyen sokat várjak a következő gólomra.

A szezon végeztével a ZTE vezetősége több kulcsemberrel, köztük veled is hosszabbított. Ezzel jövőre újra az NBI-ben rúghatod a bőrt. Milyen célokkal vágsz neki az új idénynek?

Mindenképpen szeretnénk stabilan az NB I-ben maradni. Persze a kupában is minél tovább akarunk menni, lehetőleg a végéig menetelni. Amire úgy gondolom, minden esélyünk megvan, mert hazai pályán, egy ilyen szurkolótábor előtt akárki ellen lehet esélyünk. A személyes célom pedig, hogy a csapatomat hétről hétre jó játékkal tudjam segíteni ezekhez a kitűzött célokhoz.

Korábbi csapatod, a dunaszerdahelyi DAC történelmi sikert aratott. Követted-e a csapat eredményeit, tartod-e a kapcsolatot a korábbi csapattársakkal, barátokkal?

Természetesen hétről hétre követem a teljesítményüket, sőt, ha tehetem, meg is nézem a TV-ben a mérkőzéseket! Több játékossal is tartom még a kapcsolatot és sűrűn beszélgetünk. Ezúton is gratulálok nekik a kitűnő szezonhoz!

Egy profi futballista pályafutásában nagyon fontos az állandó játéklehetőség és a kiegyensúlyozott teljesítmény. Korábban a válogatottban is szerepeltél - még Bernd Storck idején. Mit gondolsz, azzal, hogy újra Magyarországon futballozhatsz ismét közelebb kerülhetsz a címeres mezhez?

Egyelőre nem reális a válogatotton gondolkoznom. Mindig kisebb célokat tűzök ki magam elé. Most az első célom az, hogy jól és hasznosan szerepeljek itt Zalaegerszegen, és ha ez sikerül, akkor nyilván közelebb kerül majd akár a válogatott is.

Kocsis Gergő
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.