2018. szeptember 19., 09:45

Klopp Sturridge-ot és az egész csapatot dicsérte

Jürgen Klopp, az FC Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője a csatár Daniel Sturridge-ot külön kiemelve dicsérte az egész együttest a Paris Saint-Germain ellen 3-2-re megnyert kedd esti Bajnokok Ligája csoportmérkőzés után.

Jürgen Klopp
Fotó: TASR

A 29 éves Sturridge ezen a meccsen tért vissza a Poolhoz, miután az előző idény második felét kölcsönben a West Bromwichnál töltötte.

"Nagyszerű teljesítményt nyújtott, ahogyan a három középpályásunk is, ők viszont csak akkor tudnak igazán jól játszani, ha az elől lévő hármas is úgy szerepel, ahogyan ezen a meccsen" - nyilatkozta Klopp a találkozó után. "Daniel most van a legjobb formában fizikailag azóta, amióta ismerem."

A német vezetőedzőnek nem volt igazán más választása, amikor el kellett döntenie, hogy a Tottenham elleni szombati meccsen szemsérülést szenvedett brazil válogatott Roberto Firmino helyén melyik játékosa kezd majd. Sturridge meghálálta a bizalmat, ő szerezte az első gólt a PSG ellen, és amíg pályán volt, folyamatos veszélyt jelentett a francia bajnok kapujára.

Firmino aztán a 72. percben csereként állt be Sturridge helyére, és a 92. percben ő lőtte a Pool győztes gólját.

"A mérkőzés előtti napokban úgy tűnt, hogy egyáltalán nem számíthatunk Firminóra, ezért küldtem be kezdőként Sturridge-ot, és ő ezt a lehetőséget maximálisan kihasználta" - mondta Klopp, majd hozzátette: különösen jó érzés volt a számára, hogy aztán még Firmino is alkalmas volt 20-25 perc játékra, és végül eldöntötte a mecset.

"Nagyszerű este volt, bár előzetesen tudtuk, hogy védekezésben nagyon nehéz dolgunk lesz, de összességében megoldottuk a feladatot, ehhez viszont mind a tizenegy játékosra szükségünk volt" - jelentette ki a német szakember, aki külön kitért rá, hogy a szurkolók kiváló hangulatot teremtettek az Anfield Roadon.

A C csoportban az első forduló után ezzel a sikerrel a Liverpool vezet, mivel a másik keddi mérkőzésen a Napoli gól nélküli döntetlenre volt csak képes Belgrádban, a Crvena zvezda vendégeként.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.