2024. április 19., 10:19

Klopp megérdemeltnek nevezte az Atalanta továbbjutását, de tetszett neki csapata hozzáállása

Jürgen Klopp, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint megérdemelten jutott az Európa-liga elődöntőjébe az Atalanta, ugyanakkor a negyeddöntős párharc csütörtöki visszavágóját követően elégedetten nyilatkozott saját együttese teljesítményéről a német tréner.

Liverpool
Fotó: TASR

Mint mondta, különösen az tetszett neki, ahogy elkezdték a mérkőzést.

Nem ma este veszítettük el a párharcot, hanem otthon

- utalt rá, hogy a hazai 3-0-s vereség után nehéz helyzetben voltak.

A visszavágót 1-0-ra nyerte meg a Liverpool, a gólt Mohamed Salah szerezte a 7. percben tizenegyesből.

Gratulálok az Atalantának megérdemelten jutott tovább. Ha egy párharcolt 3-1-re meg tudsz nyerni ellenünk, ráadásul így, teljesen megérdemelt a továbbjutás

- fogalmazott Klopp, hozzátéve ugyanakkor, hogy tetszett neki saját csapata eltökéltsége.

Egy második gól segített volna nekünk

- vélekedett.

Az szerinte döntő lehetett volna, mert úgy érezte, hogy

azzal a néhány lehetőséggel is, amelyet kialakítottak, némi gondot okoztak a hazaiaknak.

Az első játékrész hajrájához közeledve nagy gólszerzési esélyt szalasztott el a Liverpool: Salah egyedül léphetett ki a labdával, de átemelése nem volt pontos. A második félidőre ugyanakkor visszaesett a vendégek játéka, és a cserék sem változtattak ezen. Szoboszlai Dominik 66 percig volt a pályán.
Klopp szerint a szünet után már nem tudták fenntartani azt a tempót, amit az első játékrészben. Ennek oka az volt, hogy Trent Alexander-Arnold és Alexis Mac Allister, aki meghatározta a játék ritmusát és irányát, kissé elfáradt.

A vezetőedző ugyanakkor kiemelte, bár csalódott a kiesés miatt, dühöt vagy frusztrációt nem érez.

Mostantól a bajnokságra összpontosíthatunk és ezt is fogjuk tenni. Van pár napunk, hogy összeszedjük magunkat, ez így is lesz, aztán elutazunk Londonba és játszunk a Fulhammel. Nem lesz egyszerű, de mindent ki fogunk adni magunkból. Ha úgy tetszik, ez volt a kezdete az idény hátra lévő részének, melynek egy jó eredménnyel, jó teljesítménnyel vágunk neki. Mi így tekintünk erre

- tette hozzá.

A Liverpool a Premier League-ben április 7-én nagyon sok helyzetet kidolgozva csak 2-2-es döntetlent játszott a Manchester United vendégeként, ezzel lecsúszott az élről, majd az Atalantától az El-ben elszenvedett súlyos hazai vereség után, vasárnap 1-0-ra kikapott otthon a Crystal Palace-tól is, így már csak a harmadik helyen áll az angol élvonal tabelláján.

Két pont hátránya az éllovas Manchester Cityvel szemben úgy, hogy az élcsapatoknak még hat mérkőzésük van hátra.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.