KL-selejtező: Hazai pályán nyert a DAC és egygólos előnnyel várhatja a visszavágót
Megkezdte nemzetközi szereplését a DAC a Konferencia Liga 2026/2027-es idényének 2. selejtezőkörében. A szlovák ezüstérmes a bosnyák FK Velež Mostar együttesét fogadta a MOL Arénában.
Az új idény első tétmérkőzését játszotta csütörtök este a DAC. A csallóközi együttes a nemzetközi kupaporondon mutatkozott be az új idényben, az új német vezetőedző Robert Klauss irányítása alatt. A dunaszerdahelyi együttes ellenfele a második selejtezőkörben a bosnyák Velež Mostar volt.
A két gárda most találkozott először a történelem során a nemzetközi porondon. A bosnyák bajnokság 4. helyén végző Mostar már átesett a tűzkeresztségen – az 1. selejtezőkörben már pályára léptek a Konferencia Ligában és a moldáv Milsami ellen jutottak tovább (1–1 otthon, 1–0 idegenben) –, addig a DAC számára ez a mai találkozó volt a szezon első tétmérkőzése.
A MOL Arénában remek hangulat fogadta a csapatokat, a mérkőzés azonnal magas hőfokon indult. A dunaszerdahelyiek már az első percektől kezdve magas letámadással igyekeztek megzavarni a vendégek labdakihozatalát, ami több ízben sikerült is. A 4. percben Kapanadze próbálkozott a büntetőterületen belül, ám akciója végén odalett a lehetőség. A mérkőzés elején a hazaiaknak máris aggódniuk kellett, a 7. percben a DAC kulcsembere Ramadan maradt a gyepen egy párharc után, és a vállát fájlalva szorult ápolásra a pálya szélén. Szerencsére a DAC támadója folytatni tudta a mérkőzést.
A folytatásban nagy csata zajlott a középpályán. A 10. percben Gueye ellen szabálytalankodtak a vendégek. A megítélt szabadrúgást Ouro vállalta rla 11. percben, ám próbálkozása a léc fölött szállt el. Nem sokkal később, a 12. percben megszületett a meccs első sárga lapja is, amelyet a Mostar játékosa, Abdullah gyűjtött be.
A 15. percben a vendégek leshatáron mozgó akciója után Mešič érkezett nagyszerűen egy kapu elé lőtt labdára, ám éppen csak lemaradt róla centikkel. Ha eléri, óriási ziccerbe kerülhetett volna a Mostar. A veszélyes vendégakcióra reagálva a DAC ismét átvette az irányítást, és tartósan a bosnyákok térfelére költözött. A 19. percben a harcosan játszó Gagua harcolt ki egy újabb ígéretes szabadrúgást, amelyet a 20. percben Ouro ismét kapura tűzött, ám lövése ezúttal sem talált kaput.
Az első játékrész feléez haladva a DAC egyre inkább magához ragadta az irányítást. A dunaszerdahelyiek türelmes kombinációs játékkal próbálták feltörni a bosnyákok védelmi falát. A Velež Mostar Duranović révén próbálkozott egy beíveléssel, de a DAC védelme tisztázni tudott. A túloldalon Ribič kapusnak kellett figyelnie, aki magabiztosan fogta meg a hazaiak próbálkozását.
A hazai nyomás óriási labdabirtoklási fölényben csúcsosodott ki a DAC javára, ám a támadások többnyire pontatlan távoli lövésekkel zárultak. A 43. percben a DAC támadója, Gueye lépett ki kiválóan a mostari védők mögül, majd a kirohanó kapussal való kontaktust keresve a földre vetette magát a büntetőterületen belül. A játékvezető azonban kiváló pozícióban volt, nem ette meg a trükköt, és azonnal sárga lapot mutatott fel a hazai csatárnak műesésért. Az első játékrész hátralevő részében sem változott, ami gól nélküli eredményt jelentett a szünetre.
Szünetről visszatérve is aktívan kezdett a DAC, előbb Ramadan beadását húzta le a bosnyákok hálőre, majd Kabić távoli lövése kerülte el jócskán a vendégek kapuját.
A 49. percben Gagua szánta el magát lövésre: próbálkozása két vendég védőn is gellert kapott, és kis szerencsével akár a gólvonal mögé is pattanhatott volna, ám végül szerencsével Ribić kapus kaparintotta meg a labdát.
A dunaszerdahelyi nyomás ezt követően sem hagyott alább. Az 51. percben Gueye törte át magát a jobb oldalon, majd az 53. percben Kapanadze távoli, megpattanó lövése után harcolt ki szögletet a DAC. Ramadan precíz beívelése után Ribić ugyan határozottan öklözött a levegőben, ám a földre érkezésnél rosszul fogott talajt. A bosnyákok hálóőre pár másodpercre a gyepen maradt, de végül összeszedte magát és folytatni tudta a játékot.
Az 55. percben a vendégek egy villámgyors kontrával próbálták meglepni a kitámadó dunaszerdahelyieket. A veszélyes akciót azonban a hazai védelem tökéletesen hatástalanította: Blažek és Kapanadze mintaszerű együttes védelmi munkával szerelte a mostari támadókat, megakadályozva a közvetlen gólhelyzet kialakulását.
A sárga-kékek szinte beszorították a bosnyák együttest a saját tizenhatosára, amire a vendég védelem nem nagyont találta az ellenszert. Az 58. percben egy érdekes jelenetsor után büntetőhöz jutott a DAC. A vendégek kapusa elvégezte a kirúgást, és a tizenhatoson belülre passzolta a labdát. A Mostar védője azonban – feltehetően azt hitte, hogy a játék még nem indult el, vagy újra el kell végezni a rúgást – egyszerűen kézzel megfogta a felé guruló labdát a saját büntetőterületén belül. A játékvezetőnek nem volt más választása, a nyilvánvaló és szabálytalan kezezés miatt azonnal a tizenegyespontra mutatott.
A labda mögé a mezőnyben rendkívül aktívan futballozó Gagua állt oda. A hazaiak csatára nem jött zavarba a szokatlan körülmények között megítélt lehetőségtől, higadtan és magabiztosan értékesítette a büntetőt, megszerezve a DAC megérdemelt vezető gólját.
A gólt követően sem vett vissza a DAC, sőt egyre nagyobb fölényben játszottak a dunaszerdahelyiek. A mérkőzés 73. percében a sárga-kékek támadója Ramadan pazar cselekkel fűzte át magát a bosnyák védők között, majd tökéletes ütemben készített elő a csatártársnak, Gagua lövésénél azonban a bosnyák védők az utolsó pillanatban nagyot mentettek, így nem született meg a második dunaszerdahelyi gól.
A hajrába fordulva mindkét vezetőedző cserékkel frissített. A DAC-nál csereként beálló Gruber azonnal egy lövéssel jelentkezett a 79. percben, de a vendégek kapusa Ribić a helyén volt és hárított. A mérkőzés utolsó tíz percében újabb gól már nem született a MOL Arénában, a DAC ezzel győzelemmel indította a szezont és egygólos előnnyel utazhat a Velež Mostar otthonában. A DAC hétvégén a bajnokságban is bemutatkozik, vasárnap este a Rózsahegy otthonában lépnek pályára a sárga-kékek.
UEFA Konferencia Liga, 2. selejtezőkör, odavágó:
FC DAC 1904 – FK Velež Mostar (bosnyák) 1-0 (0-0)
MOL Aréna, Dunaszerdahely, 4923 néző, v.:Ebner (osztrák) –Höfler, Gutschi (osztrákok)
Gólszerzők: 59. Gagua (büntetőből)
Sárga lapok: 43. Gueye, 82. Ramadan, ill. 12. Abdullah, 85. Spahić
DAC: Ivačič - Kapanadze, Blažek (K), Nemanič, Juklerod - Kabić (78. Gruber), Ouro (67. Diongue), Bationo, Ramadan (86. Sylla) - Gagua, Gueye (67. Trusa)
Velež Mostar: Ribić - Omerovic, Hrkać (K), Duranovic - Nukić, Abdullah, Babić, Mešić - Stojanović, Spahić, Salčin (77. Bešić)