2026. augusztus 14., 08:50

KL-selejtező: Adrian Guľa csapata kiejtette a magyar bajnok ETO-t

Bár Željko Gavrić tizenegyesével az első félidőben még ledolgozta lettországi hátrányát a Győri ETO, a hajrában megbosszulták magukat a kihagyott ziccerek a Konferencia-liga harmadik selejtezőkörének visszavágóján. A korábbi dunaszerdahelyi vezetőedző, Adrian Guľa által irányított Riga FC a 88. percben Caio Ferreira góljával 1–1-re mentette a győri összecsapást, így a lett együttes 2–1-es összesítéssel kiharcolta a továbbjutást, búcsúztatva a magyar bajnokot a nemzetközi kupaporondtól. 

 

Adrian Guľa csapata kiejtette a magyar bajnok ETO-t
A hajrában egyenlített Adrian Gula együttese
Fotó: rigafc.lv

Nagy téttel és tüzes hangulatban vette kezdetét a Konferencia-liga harmadik selejtezőkörének visszavágója a Rába-parton. A győriek számára világos volt a feladat, hiszen a lettországi egygólos hátrányt kellett ledolgozniuk a hazai közönség támogatásával. A találkozónak különleges pikantériát adott, hogy a Riga FC szlovák vezetőedzője, Adrian Guľa korábban a DAC mestereként már dolgozott együtt a győriek jelenlegi kulcsembereivel, köztük Samuel Petráš-sal és Željko Gavrić-csal.

Efraín Juárez vezetőedző két helyen változtatott az odavágóhoz képest, Schön Szabolcs és Umathum Ádám helyett Daniel Štefulj, valamint a sérüléséből visszatérő Željko Gavrić került a kezdőcsapatba. A fehér mezben futballozó magyar csapat azonnal magához ragadta az irányítást, és már a hatodik percben centikre járt a vezetés megszerzésétől, amikor Gavrić közeli fejesét a lett védelem csak a gólvonalról tudta tisztázni. A győri nyomás a folytatásban is megmaradt, Bumba kísérlete is jelezte a hazaiak dominanciáját a meccs korai szakaszában.

A félidő derekához közeledve azonban a szürke mezben játszó lettek is megmutatták a foguk fehérjét. A huszonnegyedik percben Selyem hibája után Auani csapott le a labdára az ötösön, ám Krpić az utolsó pillanatban, a gólvonal előtt állva fejjel menteni tudott. A válaszra nem kellett sokat várni, két perccel később Djukanović futott be egy beívelést, a kimozduló Orols kapus pedig rossz ütemben találkozott a győri támadóval. A játékvezető határozottan a tizenegyespontra mutatott, és a videózás után érvényben maradt az ítélet. A büntetőt Gavrić higgadtan a jobb alsó sarokba gurította, megszerezve a vezetést az ETO-nak, és kiegyenlítve a párharc állását.

A bekapott gól után a Riga magasabb fokozatba kapcsolt, és Petráš kapusnak többször is bravúrt kellett bemutatnia. Előbb Reginaldo emelt teljesen üresen a kapu fölé Wassom passzát követően, majd a 41. percben Wassom távoli, félmagas lövését kellett a győri hálóőrnek látványos vetődéssel szögletre tolnia. A játékrész legvége ismét a hazaiaké volt, a negyvenötödik percben Selyem lekészítése után Gavrić tizennyolc méteres lapos lövése centikkel suhant el a jobb kapufa mellett, így az első negyvenöt perc után megérdemelt győri vezetéssel és összesítésben egyenlő állással vonulhattak pihenőre a csapatok.

Adrian Guľa csapata kiejtette a magyar bajnok ETO-t
Hiába vezetett kiesett az ETO
Fotó:  rigafc.lv

A második félidőt határozottan a Riga FC kezdte aktívabban, átvéve a meccs irányítását és beszorítva a győrieket a saját térfelükre. A lett együttes egymás után alakította ki a lehetőségeket, Auani és Siqueira veszélyes kísérleteinél, valamint Siqueira kellemetlen, pattogós lövésénél is a győri védelemnek és Samuel Petráš-sal a kapuban álló ETO-nak nehéz pillanatokat kellett átélni. A hatvankettedik percben újabb lett ziccer adódott, amikor Selyem bizonytalansága után Auani szerzett labdát, ám Petráš bravúrral szögletre tolta a rövid felső sarokba tartó lövést.

Efraín Juárez a 64. percben cserével próbált frissíteni, ám a gólszerző Željko Gavrić lecserélése és Schön Szabolcs pályára küldése láthatóan nem találkozott a győri közönség tetszésével. A nyomás ennek ellenére sem csökkent a hazai kapun, a hetvenegyedik percben pedig szerencséjük is volt a zöld-fehéreknek, amikor egy jobb oldali szöglet után Paulo Eduardo lövése a felső lécről pattant ki. Ráadásul a győrieket sérülések is sújtották a hajrában, a csereként beálló Schön alig tíz perc után megsérült és le kellett cserélni, majd nem sokkal később Décsy sem tudta folytatni a játékot.

Nyolc perccel a vége előtt óriási lehetőség adódott az ETO előtt a párharc eldöntésére, ám egy csúsztatást követően Claudiu Bumba szinte a kapu torkából a léc fölé bombázott. A kihagyott ziccer pedig gyorsan megbosszulta magát. A 84. percben csereként beálló Caio Ferreira lett a meccs nyerőembere a vendégeknél, a rendes játékidő utolsó perceiben Salazar sokadik veszélyes beívelésére a hosszú oldalon érkezett a brazil támadó, és közvetlen közelről a hálóba passzolt. Ezzel a találattal a Riga kiegyenlített (1–1), és összesítésben újra előnybe került, ami a hatperces hosszabbítás ellenére is ETO búcsúját jelentette a nemzetközi kupaporondtól. Ezzel egyetlen magyar csapat maradt talpon a nemzetközi porondon a Ferencváros személyében.

UEFA Konferencia Liga, harmadik selejtezőkör, visszavágó:
ETO FC – Riga FC (lett) 1-1 (1-0)
ETO Park, Győr, v.: Reitala (finn)
Gólszerzők: Gavrić (28., büntetőből), ill. Caio Ferreira (88.)
ETO: Petráš – Décsy (Umathum, 84.), Urblík N., Krpić– Selyem B., Gavrić (Schön, 64.; Huszár M., 74.), Szép M., Štefulj – Bumba – Njie, Djukanović. Vezetőedző: Efraín Juárez
Riga: Orols – Jurkovskis, Musah, Paulo Eduardo, A. Salazar – Wassom, Ankrah – M. Diop (Oulad, 64.), Iago Siqueira, Auani (Caio Ferreira, 84.) – Reginaldo Ramires (Badamosi, 71.). Vezetőedző: Adrián Guľa
Továbbjutott a Riga 2-1-es összesítéssel 

 

Megosztás
Címkék