2023. május 1., 18:29

Kiütéses rimaszombati, tótgyarmati, ragyolci, feledi és csábi siker

Lassan a hajrájához érkeznek a küzdelmek az alacsonyabb osztályú bajnokságokban Közép-Szlovákiában is. A III. ligában a losonciak és a fülekiek a kiesés elkerüléséért harcolnak, míg a rimaszombatiak számára már tét nélküli a tavaszi hajrá. Az V. ligában szintén a kiesés elkerülése a tét az ajnácskőiek és tornaljaiak számára. Amíg a III. és V. ligában teljesen nyílt a csata a bajnoki címért, addig a VI. ligában a losonctamásiak hatalmas fölénnyel vezetik a bajnokságot, míg a nyeretlen bussaiak már rég kiestek.

Rimqszombat–Sztropkó
Rimqszombat–Sztropkó
Fotó: Gecse Attila

A III. ligában a 24. fordulóban középmezőnyben tanyázó batyiak (Gregor (46. Sokol) – Šoltíšik, Petrán, Langa, Rakyta – Macejko (82. Juhász), Halabrín (82. Varga), Luterán, Ľupták (73. Iboš), Gembický – Vujošević (69. Oláh))) a Varannón (Vranov nad Topľou) elszenvedett vereség után a főleg hazai pályán veszélyes sztropkóiakat (Stropkov) fogadták (ősszel Bari Jenő védencei közel 700 néző előtt 2:0 arányban kikaptak Sztropkóban), de április utolsó napján a vendégek csak az első hazai gólra tudtak válaszolni (igaz, erre még gyorsan, három perc leforgása alatt), a rózsahegyi Macejko – aki a napokban ünnepelte a 20. születésnapját –, meg sem állt a mesterhármasig, majd a mérkőzés hajrájában Oláh és Halabrín is bevette Dlugoš kapuját.

A batyiak így alaposan visszavágtak az őszi vereségért, de hiába jöttek fel a nyolcadikról a hatodik helyre, a bajnoki cím, sőt a dobogós helyezés is rég elúszott.

A fülekiek a forduló előtt két pontra voltak a poprádiaktól, s abban bíztak, hogy legyőzik a harmadik helyen álló varannóiakat, s a losonciak ((Jenčo–Kotora, Fabian, Illés, Püšpöky, Tóth, Kojnok, Ufrla (85. Michal Sučák), Hulec, Suja, Lichý)) is besegítenek, s legyőzik odahaza a poprádiakat. Nos, egyik sem jött össze, a losonciak Kotora öngóljával már a 11. percben hátrányba kerültek, s Püšpökynek a második félidő hajrájában szerzett gólja csak az egyenlítéshez volt elegendő. Így a fülekieknek ((Páriš–Balázs, Kurunci A. (90. Krstich), Kurunci K. (75. Šulek), Köböl, Lovinjuk, Elizeuš (90. Csík), Urbančok, Tangiri, Ciprus, Metuk)) legalább egy pontra lett volna szükségük, hogy megelőzzék a riválisukat, de a meglepően kevés, alig 300 néző elhűlve láthatta, hogy a vendégek már az első támadásukból megszerezték a vezetést.

A varannóiak remek formában vannak, az előző két fordulóban a losonciakat és a rimaszombatiakat is legyőzték, s biztosan tartják a harmadik helyüket az iglóiak és a héthársiak (Lipany) mögött. A mérkőzés eredménye egészen a 82. percig nem változott, amikor a vendégek növelték az előnyüket.

A csereként beállt Šulek gólja az utolsó percben már csak szépségtapasz volt a hazaiak számára, akinek már csak hat mérkőzésük van arra, hogy valami csoda folytán feltámadjanak haló poraikból. Mivel az első három helyen álló csapat győzött, így nem történt változás, az 58 pontos iglóiak egy ponttal vezetnek a héthársiak, s kilenc ponttal a varannóiak előtt. A 37 pontos rimaszombatiak a hatodik helyen tanyáznak, a 24 pontos losonciak a 11. helyen várják a véghajrát, míg a fülekiek 15 pontjukkal továbbra is az utolsóak. Igaz, mivel a poprádiaktól a szövetség három pontot levont, így a fülekiek vereségük ellenére is legalább pontszámban „beérték” a poprádiakat, de a hátrányuk az előttük álló námesztóiakkal szemben hat pontra nőtt.

A 25. fordulóban május 7-én vasárnap a rimaszombatiak Poprádra, a losonciak Kálnóra, míg a fülekiek Kassára utaznak.

Az V. liga 19. fordulójában az ajnácskőiek Tótgyarmatra, míg a tornaljaiak Ragyolcra utaztak, s egyik gömöri csapatnak sem termett babér, sőt kilenc gólt kaptak, s csak egyet rúgtak, azt is a ragyolci Telek az utolsó pillanatokban a saját kapujába. Horváth Gábor a 30. percben indította be a ragyolci gólhengert, s a félidő végéig még Spodniak és Rácz is bevette Bencso kapuját.

A második félidő első gólját ismét Horváth szerezte, majd Koristek is feliratkozott a góllövőlistára. Így Telek öngólja már nem osztott, nem szorzott, legfeljebb a tornaljaiak kínjait enyhítette kissé.

Nem ismételte meg az előző három fordulóban nyújtott jó teljesítményét az ajnácskői csapat sem, amely Tótgyarmatra látogatott. Lukács Imre a 15. percben szerezte meg a vezetést a hazaiaknak, majd a második félidő közepén hét perc alatt háromszor (Krnáč, Péter, Ďörď) is bevették Varga kapuját, eldöntve ezzel a három pont sorsát. A forduló rangadóját Mezőközön (Medzibrod) játszották, ahol a táblázat élén álló 41-41 pontos hazaiak és poltáriak találkoztak. A vége sima 3:0 lett, így a hazaiak már csak a szintén három pontot szerző fehérkútiak (Príbelce) maradtak holtversenyben az élen.

A ragyolciak győzelmükkel, s eddig szerzett 34 pontjukkal továbbra is a negyedik helyen állnak (jobb gólkülönbségükkel előzik meg a selmecbányaiakat), a 15 pontos ajnácskőiek a 12. helyen állnak, míg a nyolcpontos tornaljaiak az utolsó, 14.  helyen várják a hajrát.

A 20. fordulóban az ajnácskőiek május 7-én vasárnap 16.30 órai kezdettel az éllovas mezőközieket, míg a tornaljaiak a málnapatakiakat (Málinec) fogadják, a ragyolciak Poltárra, míg a tótgyarmatiak Zólyomlipcsére (Slovenská Lupča) utaznak. 

A VI. ligában az éllovas losonctamásiak a szebb napokat látott tiszolciakat látták vendégük, akik mindössze nyolc játékossal érkeztek, s mivel már az első félidő végén 5:1 állt az eredményjelző táblán, jobbnak látták idő előtt bedobni a törölközőt, így a második félidőre már ki sem mentek a pályára. Kiesési rangadót játszottak Lukanényén, ahol a hazaiak az alsósztregovaiakat fogadták, s győzelmük esetén helyet cserélhettek volna a tiszolciakkal.

De nem így történt, a vendégek Berecký önghóljával szerezték meg a vezetést, majd az utolsó percben Divald is bevette a hazaiak kapuját. A feszült hangulatban a bíró a hazaiak csapatkapitányát, Lőrincet kiállította.

Csábra utazott a még mindig nyeretlen bussai csapat, amely tizenegy játékossal érkezett, s végül Bablena Róbert kiállítása miatt tíz emberrel fejezte be a mérkőzést. A hazaiak így is kíméletesek voltak, s amíg egy hete a felediek 11 gólt vágtak, ők megelégedtek fél tucattal (Jakab – 2, Balla, Kotian, Cibuľa és Nemčok). A felediek a bussai 11 után hazai pályán a tavasszal kiábrándító futballt mutató nyustyaiakat fogadták, s megelégedtek öt góllal (Kókai – 2,  Kótai, Rubint és Uličný). A mérkőzésnek annyira nem volt tétje, hogy a játékvezető még a lapjait sem húzta elő a mérkőzésen.

Az ipolybalogiak Nedeľa és Régi góljaival 2:1 arányban győztek a dacsólámiak otthonában, míg az ipolynyékiek Skabella találatával és Barták öngóljával 2:0 arányban győzték le odahaza a nagyrőceieket.

A forduló legnagyobb csatáját Bozitán (Buzitka) láthatták a nézők, ahová a második helyen álló óváriak látogattak. A hazaiak Kukolík öngóljával már az 5. percben megszerezték a vezetést, de Deneš a 10. percben kiegyenlített. A második félidő elején a hazaik gyorsan döntésre vitték a dolgot, előbb Malček vette be Kubiš kapuját, majd Uhrin tizenegyesből 3:1-re növelte a hazaiak előnyét.

A vendégek Bariak 90 percben lőtt góljával még szépíteni tudtak, de az egyenlítésre már nem maradt idejük. A tabellát 51 ponttal, 11 pontos előnnyel a losonctamásiak vezetik (ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak), őket a 40 pontos óváriak és a 36 pontos felediek követik.

Csáb (nekik is van még egy elhalasztott mérkőzésük), Ipolybalog, Ipolynyék következik a sorban 35-32-32 ponttal. A lukanényeiek 12 ponttal a 12. helyen állnak, jobb gólkülönbségükkel előzik meg a dacsólámiakat, míg a tabellát a 14. helyezett, mindössze két pontos bussaiak zárják.

A 20. fordulót Ipolybalogon kezdik május 6-án, szombaton 16.30 órától, mégpedig a bozitaiak ellen. Másnap a bussaiak a dacsólámiakat, az óváriak a lukanényeieket, az alsósztregovaiak a losonctamásiakat fogadják, a többi csapatunk pedig Észak-Gömörben próbál szerencsét (a felediek Nagyrőcén, az ipolynyékiek Tiszolcon, míg a csábiak Nyustyán).

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.