Királyi búcsú
Nem sikerült! Európa bajnok lett ugyan Cristiano Ronaldo, de a világbajnoki cím, ami talán a legértékesebb, csak álom maradt számára! A tegnap esti volt az utolsó fellépése a világbajnokságon és a portugál válogatottban is. Vannak, akik nagyon szerették, és vannak, akik nagyon nem, és most örülnek, hogy végleg eltűnik a labdarúgás nagyszínpadáról, mivel a játékintelligenciája sokak szemében párosult egyfajta „kivagyokénséggel”. A szerénység talán soha nem volt túlságosan jellemző rá, a csúcson, európai pályafutása során mindenki tisztában volt a játéktudásával, ami az előtérbe helyezte őt. Miért is lett volna álszerény?
A nagy többség tisztelte és elismerte, csodálta azt a dinamizmust, amivel végig zakatolt minden meccset, a rúgótechnikát, amitől rettegtek a kapusok, a fejjátékát, ahogy mindenki fölé emelkedett felugrásai során, a nagy játékhoz való hozzáállást és győzni akarást, ami kitűnt a spanyolok elleni tegnapi búcsúmeccsen is. Nem búcsúmeccsnek indult, de az lett belőle a portugáloknak és elsősorban Ronaldónak. Hiszem, hogy egy Ronaldo nélküli portugál válogatottnak a jövőben nem lesz könnyű dolga, ha egy ilyen világversenyen diadalmaskodni szeretne.
Pelé és Maradona! A korábban ébredőknek még az volt a nagy kérdés, hogy melyikük a jobb focista: a brazil vagy az argentin. Bár egymás ellen soha nem játszottak, mégis gyakran összehasonlították játéktudásukat, hogy eldöntsék, melyikük minden idők legnagyobb labdarúgója.
Aztán jött Ronaldo és Messi, velük pedig a megfejthetetlen dilemma: ki a legnagyobb focikirály! A Real Madrid és a Barcelona színeiben sokszor játszottak egymás ellen is. A pályán ez soha nem dőlt el, az összecsapások változó eredményt hoztak az El Clasikókon. Nem voltak ugyan barátok, de tisztelték és elismerték egymást. Egy csapatban soha nem játszottak, egy csárdában két dudás nem muzsikálhatott. Már nem is fognak!
Szomorú volt látni a tegnapi portugál-spanyol meccs lefújása után a pályán egy ideig még magányosan ténfergő, sírással küszködő portugál legendát. Szinte megközelíthetetlen volt bánatában... Sírni csak a győztesnek szabad, adta önéletrajzi regénye címéül annak idején Székely Éva úszónő. A veszteseknek és búcsúzóknak miért nem?
Dani unokámat viszont nagyon sajnálom! Még nem tudom, hogyan reagálta le az esti portugál vereséget, de el tudom képzelni a bánatát, hiszen egy ideje Ronaldóval ébredt és vele aludt el. Eddigi kis életét szinte neki szentelte. Mindent tudott róla, kedvenc cipőfűzőjének színét, hogy mit eszik vagy nem eszik meccs előtt, mi a kedvenc étele, itala, mikor tér a mérkőzések előtt nyugovóra, mennyit edz 41 évesen és hogyan. Fontos és szép góljait ezerszer visszanézte különböző kameraállásokból. Fontos góljai a jövőben már nemigen lesznek...Most biztos nagyon szomorú Dani gyerek, hiszen egy közös meccsnézés alkalmával örömében is sírt, amikor 2024-ben Ronaldo gyönyörű ollózós gólt rúgott a lengyeleknek. Csak azt sajnálom nagyon, hogy a tavalyi Magyarország- Portugália világbajnoki selejtező mérkőzésre a Puskás Arénába nem fértünk be a 61 473 néző közé, mert a nagy érdeklődés miatt lehetetlen volt hozzájutni jegyekhez.
Danikám vigasztaljon az, hogy a nagy kedvenced visszatér a civil életbe, élheti normális emberi életét. Egy idő után már nem lesz szüksége testőrökre, ha kimegy az utcára, nem kell bujdosnia a paparozzók és a fanatikus focirajongók elől. És a kifocizott pénzből egész életében lesz tejbe aprítandója...
Most véget ért egy fejezet, a spanyoloktól elszenvedett világbajnoki vereség után Ronaldo elbúcsúzott a portugál nemzeti tizenegytől... A 41 éves, ötszörös aranylabdás klasszis, aki sok embernek okozott örömöt, könnyeivel küszködve hagyta el a pályát...
