2018. június 27., 18:40

Kikapott, de továbbjutott Mexikó

A svéd válogatott 3-0-ra legyőzte Mexikót a labdarúgó-világbajnokság harmadik fordulójában, ezzel az F csoport első helyezettjeként jutott nyolcaddöntőbe, míg riválisa másodikként került a legjobb 16 közé.

 

Labdarúgó VB MEX-SWE
Fotó: TASR/AP

A vb-k történetének leggyorsabb sárga lapjával indult a találkozó: Jesús Gallardót 15 másodperc után szankcionálta a játékvezető. Ezt követően a svédek fölényét és lehetőségeit láthatta a közönség a Jekatyerinburg Arénában, amelyben ez volt az utolsó világbajnoki mérkőzés: a tornát követően 23 ezer fősre csökkentik a stadion befogadóképességét, és az FK Ural otthona lesz.

A svédek a félidő közepén kezezésért juthattak volna tizenegyeshez, ám a játékvezető videózást követően nem ítélt büntetőt. A nagyobb veszélyek ezután is a mexikói kapu előtt adódtak, ám a szünetig egyik háló sem rezzent meg.

A fordulást követően az európai együttes balhátvédje, Ludwig Augustinsson megszerezte első gólját válogatott színekben, majd tizenegyesből kétgólosra növelte előnyét a svéd csapat. A három pont sorsát egy suta mozdulat és az ezt követő öngól döntötte el végleg, így Mexikó már csak abban bízhatott, hogy a címvédő németek nem győzik le a dél-koreaiakat. Ez volt a hetedik öngól az oroszországi tornán, ennyi még egy vb-n sem esett korábban.

A hajrában a mexikóiak igyekeztek megszerezni a számukra fontos szépítő találatot, míg szurkolóik sörös dobozok pályára dobásával ünnepelték a másik mérkőzésen esett első dél-koreai találatot, amely biztossá tette, hogy a svéd és a mexikói csapat is ott lesz a nyolcaddöntőben. Előbbi az E csoport második helyezettjével játszik Szentpéterváron kedden, utóbbi pedig - amely sorozatban hetedszer lépett tovább a csoportkörből - annak győztesével találkozik Szamarában hétfőn.

F csoport, 3. forduló:
Svédország-Mexikó 3-0 (0-0)
Jekatyerinburg, Jekatyerinburg Aréna, 33 061 néző, v.: Néstor Pitana (argentin)
gólszerzők: Augustinsson (50.), Granqvist (62., 11-esből), Álvarez (74., öngól)
sárga lap: Larsson (26.), Lustig (88.), illetve Gallardo (1.), Moreno (61.), Layún (86.)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.