2024. április 25., 11:35

Kikapott az Eperjes, öt pontra nőtt a komáromiak előnye

Hétközi fordulóra került sor a szlovák labdarúgó-bajnokság másodosztályában (MONACObetliga). A 26. fordulóban az éllovas komáromiak a Vágbeszterce otthonában léptek pályára, és egy döntetlen is elég volt ahhoz, hogy növeljék előnyüket az üldöző Eperjessel szemben.

Eperjesi foci
Fotó: Karol Scholtz fotója

Újabb fontos lépést tett az élvonalbeli feljutás felé a MONACObetliga listavezetője a Komáromi FC. A lila-fehérek idegenben a Vágbeszterce otthonában léptek pályára és Patrik Voleský révén gyorsan is előnybe kerültek az első negyedórában Radványi Miklós tanítványai.

Az első játékrészben a házigazdáknak sikerült egyenlíteniük Kucharčík révén. A második játékrészben újabb gól nem született a találkozón, ami pontosztozkodást jelentett.

A komáromiak az egy pontnak is örülhettek, hiszen az üldöző és második helyen álló Eperjes idegenben szenvedett 3-2-es vereséget a Puhó otthonában.

Az Eperjes vereségével pedig a Pozsonyligetfalu újabb győzelemmel két pontra faragta hátrányát a harmadik helyen, és bejelentkezett a feljutásért, ami izgalmas hajrát vetít előre az utolsó négy fordulóra.

A másodosztály másik csallóközi együttese a DAC-cal szorosan együttműködő Somorja szintén döntetlent játszott a Zsolna B csapatával.

A találkozó egy gyors gólváltassal kezdődött, előbb Prokop szerezte meg a vezetést a Zsolnának, amire nem sokkal később Leginus válaszolt, ezzel már kilenc perc után kialakult a találkozó végeredménye.

A hétvégi fordulóban a komáromiak ideiglenes otthonukban a Puhót fogadják, míg a Somorja a Garmaszentkereszt otthonában lép pályára. A feljutásra is esélyes gárdák közül az Eperjes a Tőketerebest fogadja, míg a Pozsonyligetfalu a Liptószentmiklós otthonában vendégeskedik.

Szlovák labdarúgó-bajnokság, másodosztály (MONACObetliga), 26. forduló:

MŠK Vágbeszterce - Komáromi FC 1-1 (1-1)

FC STK 1914 Somorja - MŠK Zsolna B 1-1 (1-1)

MŠK Puhó - FC Tartan Eperjes 3-2 (1-0)

FC Pozsonyligetfalu – FK Igló 2-0 (2-0)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.