2018. november 29., 21:27

Kikapott a Vidi, kiesett a Nagyszombat

Az Európa-liga csoportkörének ötödik fordulójában a MOL Vidi a továbbjutásért lépett pályára a már bajnok fehérorosz BATE Boriszov otthonában, de vereséget szenvedett A szlovák bajnok Nagyszombat a belga Anderlecht otthonában nagyon minimális továbbjutási esélyekkel lépett pályára.

vidi-bate.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: molvidi,hu

Marko Nikolics együttese egy esetleges győzelemmel az utolsó forduló előtt biztosíthatta volna továbbjutását. A találkozót azonban a fehérorosz gárda kezdte nagy lendülettel, már a negyedik percben vezetést is szerezhetett volna, azonban Szignjevics lövése a kapufát találta el. Négy perccel később újabb nagy hazai lehetőség maradt ki, Ivanics közel hat méterről megeresztett lövését Kovácsik ugyan vetődve elérte, de egyik csapattársára tolta a labdát, ami kis híján a kapuban kötött ki. Az első negyedórában a BATE komoly nyomás alatt tartotta a magyar bajnok kapuját. A találozó 23.percéig bírta a rá neheződő nyomást a Vidi, ekkor egy pontrúgás után a szabadon maradt Szignjevics fejelt védhetetlenül Kovácsik kapujába.

Fotó:  molvidi.hu

A gólt követően a BATE visszavett a nagy lendületből és a magyar bajnok előtt is adódtak lehetőségek. A félidő hajrájában Huszti ígéretes helyről elvégzett szabadrúgását bravúrral hárította Scsarbicki. Fordulást követően a hazai együttesben a sárga lapos Filipenko helyére Poljakov állt be. A második játékrészben az első lehetőség a MOL Vidi előtt adódott, jó helyről végezhetett el szabadrúgást  Huszti, de lövése elakadt a sorfalban. A hazai együttes a 85.percben eldöntötte a három pont sorsát miután Sztaszevics passza után Mirko Ivanics kilőtte a jobb alsó sarkot, ezzel a fehérorosz bajnok pontszámban beérte és megelőzte a MOL Vidit a továbbjutásért vívott harcban. A magyar bajnok utolsó csoportmérkőzésén a Chelsea ellen szállhat harcba a továbbjutásért a Groupama Arénában december 13-án.

Fotó:  molvidi.hu

Európa-liga, csoportkör 5.forduló:

BATE Boriszov (fehérorosz) - MOL Vidi FC 2-0 (1-0)

Boriszov, Boriszov Aréna, V.: Carlos del Cerro (spanyol)

Gólszerzők: Szignjevics (23.), Ivanics (85.)

Sárga lapok: Filipenko (39.), Hleb (49.), Szignjevics (63.)

BATE: Scsarbicki – Riosz, Volkov, Filipenko (Poljakov 46.), A. Filipovics – D. Baga, Sz. Dragun, Ivanics – A. Hleb (Skavysh 63.), Szignjevics, Sztaszevics (Gordejcsuk 85.). Vezetőedző: Aljakszej Baga.

Mol Vidi: Kovácsik – Fiola, Juhász, Vinícius, Stopira – Nego (Kovács 66.), A. Hadzic, Pátkai (Hodzic 62.) – Milanov, Huszti (Nikolov 70.) – M. Scsepovics. Vezetőedző: Marko Nikolics 

A szlovák bajnok Szpartak Nagyszombat minimális továbbjutási esélyekkel lépett pályára a belga Anderlecht otthonában. A nagyszombati gondokat tovább tetézte, hogy a héten a szlovák bajnok cseh edzője Radoslav Látal valamint a tulajdonos Vladimír Poór is bejelentette távozását a hétvégi Nyitra elleni vereséget követően. A nagyszombati mérkőzésen a Szpartak óriási bravúrral egygólos győzelmet aratott a belga sztárcsapat felett. A találkozót végig a belga együttes uralta, többet birtokolták a labdát és többet is tüzeltek kapura, igaz az első félidőben csupán egy próbálkozásuk talált kaput. A belgák fölénye ellenére a 32.percben Bakoš révén mégis a nagyszombati együttes szerezhetett volna vezetést, de a hazaiak csapatkapitánya Didillion védett. Öt perccel a vége előtt a brüsszeli együttes támadója Dauda a kapufát találta telibe. A második félidőben a belga együttes fölénye még nagyobb volt, de nem tudták feltörni a nagyszombati együttes védelmét, hiába próbálkoztak 12 kapuralövéssel is, ebből csupán egy talált kaput. Gól nélküli döntetlenjével a Szpartak és az Anderlecht egy fordulóval a vége előtt biztosan kiesett az idei sorozat további küzdelmeitől.

Anderlecht (belga) - Szpartak Nagyszombat 0-0

Constant Vanden Stock Stadium, Brüsszel, V.: Papapetrou (görög)

Sárga lapok: Appiah (31.), Kayember (86.), Lokonga (86.) ill. Skhirtladze (32.), Greššak (79.)

vidi-bate.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.