2020. október 20., 10:01

Kijevet és Szentpétervárt leszámítva, alig lesz néző a BL-meccseken

A koronavírus-járvány következtében a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében lesznek csapatok, amelyek nézők előtt játszhatnak, de olyanok is, amelyek zárt kapuk mögé kényszerülnek.

Bajnokok Ligája kupa
Fotó: TASR/AP

Az európai szövetség (UEFA) rendelkezései szerint lehetnek nézők az egyes találkozókon, de csak az adott stadion teljes befogadóképességének 30 százalékáig. A vendégcsapatok szurkolóit nem engedik be, és a közönség minden tagjára vonatkoznak az olyan szigorú szabályok, mint a távolságtartás, a száj- és orrnyílást eltakaró arcmaszk használata, valamint a további higiéniás előírások. Arról ugyanakkor minden mérkőzés esetében a helyi egészségügyi hatóság dönt, hogy ténylegesen ott lehetnek-e a nézők a lelátón.

Ennek megfelelően az e heti 16 BL-összecsapás közül a legnézettebbnek a Juventus kijevi vendégjátéka ígérkezik, ahol várhatóan mintegy húszezer néző lesz majd a helyszínen. Ennél valamivel kevesebben lehetnek majd Szentpéterváron, ahol a Zenit a belga Brugge-t fogadja.

A Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig eredetileg 8500 belépőt értékesített, ám a legfrissebb német járványügyi szabályok értelmében csak 999 szurkoló lehet ott a stadionban a Basaksehir ellen. Eggyel több drukker lesz a Lazio és az Internazionale arénájában, a BL-újonc francia Rennes és a legrangosabb európai kupasorozatban szintén először szereplő orosz Krasznodar összecsapására pedig ötezer jegyet adtak el.

Szoboszlai Dominik együttese, a Salzburg 3000 vendéget engedhet be a stadionjába, ugyanakkor a címvédő Bayern München zárt kapuk mögött találkozik az Atlético Madriddal.

Ugyancsak nézők nélkül rendezik meg az összes angliai mérkőzés - ez a Chelsea-t és a Manchester Cityt érinti az első játéknapon - mellett a Barcelona-Ferencváros, az Ajax-Liverpool, az Olimpiakosz-Marseille, a Paris Saint-Germain-Manchester United, továbbá a debütáló dán Midtjylland és az olasz Atalanta találkozóját.

A Real Madrid amiatt, hogy nem fogadhat vendégeket, nem is a Santiago Bernabéu Stadionban játssza hazai találkozóit, hanem az edzőpályáján.

A hazai környezetben a jövő héten bemutatkozó klubok közül többen is kivárnak a jegyértékesítéssel, mondván, a most érvényes járványügyi előírások nem biztos, hogy nyolc nap múlva is aktuálisak lesznek.

A magyar bajnok Ferencváros ezzel szemben hétfőn elindította a jegyértékesítést hazai BL-mérkőzéseire: jövő szerdán a Dinamo Kijevet a Groupama Arénában, a novemberi és decemberi játéknapokon a Juventust, illetve a Barcelonát ugyanakkor a háromszor akkora, az idei Európai Szuperkupa-mérkőzésnek is otthont adó Puskás Arénában fogadja majd.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.