2019. április 7., 11:18

Kiesési rangadót nyertek Priskinék, a Fradi és üldözője is nyert

Az OTP Bank Liga hétvégi 27. fordulója igazi küzdelmes és remek mérkőzéseket hozott. A kiesés elől menekülő csapatok idegeben az utolsó szalmaszálba kapaszkodva győzni tudtak. Priskinék a szezon végére bombaformába lendültek.

kiesesi-rangadok_nb1
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: fradi.hu

A sereghajtó Szombathelyi Haladásra újabb sorsdöntő mérkőzés várt, ezúttal a szintén kiesés ellen menekülő Diósgyőri VTK otthonában léptek pályára Priskinék. A felvidéki származású futballista az előző fordulóban már csereként pályára lépett, miután visszatért sérülése után.

Horváth Ferenc ezúttal is csereként küldte pályára a komáromi születésű játékost. Az első játékrészben a párharcok során érződött, komoly tétje van a találkozónak, kiegyenlített játék folyt a pályán kevés gólhelyzettel.

Az első félidőben inkább a Haladás járt közel a gólszerzéshez, de nem sikerült megszerezniük a vezetést. Szünetről visszatérve a DVTK egyértelműen átvette az irányítást, de komoly gólveszélyt nem tudtak kialakítani. A mérkőzés hajrájában ismét kiegyenlített lett a játék képe és végül

egy szöglet után Rui Pedro góljával a zöld-fehérek gólt szereztek és megszerezték a győzelmet is.

A tabellán utolsó szombathelyi csapat a legutóbbi öt fordulót tekintve a negyedik győzelmét aratta és öt pontra megközelítette a DVTK-t, amely a tizedikről a tizenegyedik, kieső helyre csúszott vissza.

Diósgyőri VTK-Szombathelyi Haladás 0-1 (0-0)
Gólszerző: Rui Pedro (77.)

Urblík Józseffel a kezdőben szenvedett súlyos vereséget hazai pályán a Puskás Akadémia a Kisvárda elleni "kiesési rangadón". A találkozó tapogatózó játékkal indult, az első komoly lehetőség a 15. percben adódott, ami után Felipe bravúrral mentette meg csapatát a góltól. Ezt követően a hazaiak emberhátrányba kerültek, miután Sós utolsó emberként szabálytalankodott.

A megítélt szabadrúgást Gosztonyi gólra is váltotta, majd a kiállítás követően fölénybe került a Kisvárda. Az első félidőben a vendégek megduplázták előnyüket majd a második játékrész elején már hárommal vezetett a Kisvárda. A hazaiak hiába kapcsoltak magasabb sebességi fokozatra a találkozó végkimenetelébe már nem tudtak beleszólni.

A Kisvárda a hajrában büntetőből állította be a 4-0-s végeredményt.

A hazaiak felvidéki játékosa Urblík József végig a pályán volt. Győzelmével a Kisvárda kikerült a kiesőzónából és feljött a 10. helyre.

Puskás Akadémia FC-Kisvárda Master Good 0-4 (0-2)
Gólszerzők: Gosztonyi (18.), Grozav (31.), Melnyik (54.), Horváth Z. (70., 11-esből)
Piros lap: Sós (18.)

A bajnoki címre esélyes csapatok közül a listavezető Ferencváros könnyed győzelemmel került még közelebb a bajnoki címhez. A zöld-fehérek a Groupama Arénában már a 31. másodpercben vezetést szereztek Dvali távoli Lenzséren megpattanó lövésével, majd a 4. percben a kapufa mentette meg a góltól a Paksot.

A Ferencváros a második felvonást is gyors góllal kezdte - Nagy Gergely védését követően a kipattanóból Nguen volt eredményes közelről. Ezt követően Simon András három perc alatt begyűjtött két sárga lapot, így a vendégcsapat emberhátrányba került.

A listavezető zöld-fehérek a csereként beálló Böde góljával állították be háromgólos győzelmüket.

A bajnokságban sorozatban hatodik győzelmét aratta a Ferencváros, házigazdaként már a nyolcadikat. A fővárosi együttes pályaválasztóként immár 34 találkozó óta nem kapott ki a bajnokságban.

Ferencvárosi TC-Paksi FC 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Lenzsér (1. - öngól), Nguen (50.), Böde (80.)
Piros lap: Simon A. (53.)

A Ferencváros legnagyobb üldözője a MOL Vidi a Budapest Honvéd aktuális otthonában lépett pályára az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. A jó iramú első félidőben a Honvéd a hajrában mezőnyfölénybe került és Holender lövését Kovácsik védte bravúrral.

Fotó:  mlsz.hu

A második félidőre a Honvédból elfogyott a lendület, de a székesfehérváriak sem jelentettek komoly veszélyt a kapura. Egyik kapusnak sem adódott komolyabb dolga a második félidőben. Mikor már úgy tűnt gól nélkül zárul a forduló zárómérkőzése,

Huszti Szabolcs megvillant és Gróf kapujába bólintott az utolsó percben megszerezve a győzelmet.

A Honvéd egymást követő ötödik vereségét szenvedte el a Viditől.

Budapest Honvéd-Mol Vidi FC 0-1 (0-0)
Gólszerző: Huszti (90.)

A forduló további eredményei:

Újpest FC - Mezőkövesd-Zsóry FC 2-1 (0-1)

Debreceni VSC-MTK Budapest 3-1 (2-1)

A tabella állása:

Fotó:  mlsz.hu

kiesesi-rangadok_nb1
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.