Ki irányítja a meccset: a múlt vagy az akarat? – Geri Ádám őszinte vallomása Nagykaposon
„Akarjatok jobbak lenni!” – ezzel az útravalóval zárult a Mathias Corvinus Collegium (MCC) nagykaposi rendezvénye, ahol Geri Ádám, az FC Kassa igazgatója és Pracu Eszter beszélgetett. A diskurzus során kiderült: a magyar iskola nem hátrány, hanem olyan stabil alap, amelyre Európa-szintű karriert lehet építeni.
Hazatérés és gyökerek
Geri Ádám számára a helyszín nem csupán egy állomás volt: ezer szállal kötődik Nagykaposhoz. A beszélgetés elején őszintén vallott arról a hármas egységről, amely meghatározza az életét: a hit, az alázat és a kitartás. Külön kiemelte felesége támogatását és családja szerepét, de nem hallgatta el a múlt nehézségeit sem.
Kevesen tudják, hogy az igazgatói székig rögös út vezetett. Geri Ádám profi labdarúgóként kezdte, de a sikerért meg kellett küzdenie: fiatalon naponta több kilométert utazott, hogy edzésre járhasson, miközben a tanulást is szem előtt tartotta. Amikor 27 évesen rájött, hogy játékosként nem érhet fel a legmagasabb csúcsokra, egy radikális döntéssel a civil szférát választotta. Petrikán Péter, Nagykapos polgármesterének támogatásával újraépítették a nagykaposi focit és egy ütős csapat állt össze fogalmazott Ádám, majd a kereskedelemben próbálta ki magát, Kisvárdán tanulta ki a vállalti menedzsment csínját-bínját.
A beszélgetés egyik legérdekesebb része a vezetői attitűdről szólt. Ádám szerint a pozíció csupán egy lehetőség, az igazi tekintélyt a munka és az önfejlesztés hozza meg. Megtanulta, hogy a pályaszélen (vagy a lelátón) félre kell tennie az érzelmeket. „Két-három éve még hevesebben reagáltam, ma már a meccs végén gratulálunk egymásnak az ellenféllel” – mesélte az este folyamán a kassai klubigazgató.
A bodrogközi szakember továbbá elmondta gyakran ő az utolsó, aki elhagyja a stadiont. Hisz abban, hogy a pontosság és a munkamorál ragadós és ezzel is példát tud mutatni a kollégáinak.
FC Kassa: Vízió és tehetséggondozás
Az FC Kassa és az akadémia élén Ádám célja egyértelmű: profi pályára állítani a fiatalokat. Az elmúlt öt évben kilenc saját nevelésű játékos kapott profi szerződést, ami komoly eredmény a szlovák élvonal küszöbén.
A modern világ digitális csapdái ellen az FC Kassa egy speciális mozgásprogrammal küzd, amely már óvodás kortól a sport szeretetére neveli a gyerekeket. Geri Ádám hangsúlyozta: a sport nemcsak fizikai erőnlétet ad, hanem megtanít veszíteni, felállni és küzdeni – olyan értékeket közvetítve, amelyek százszorosan térülnek meg az életben.
A magyar sportmodell mint iránytű
Arra a kérdésre, hogy mit jelent számára magyarként egy szlovák élvonalbeli klubnál dolgozni, Ádám őszinte választ adott. Nem csupán szakmai feladatként, hanem küldetésként tekint a pozíciójára. Büszke arra, hogy megtalálta a kapcsolatot a helyi magyar közösséggel, és a futballon keresztül képes megszólítani a családokat. Tudatosan törekszik arra, hogy a szlovák és a magyar közösség közötti feszültségeket a sport erejével oldja. „Sikerült magam olyannak pozicionálni, aki nem a különbségeket, hanem az összekötő kapcsokat keresi”
A sportvezető egy különleges technikát is megosztott a közönséggel, amelyet tudatosan sajátított el: a konfliktuskezelést. A feszült helyzetekben vagy provokáció esetén az érzelmi reakció helyett a tényekre és a professzionalizmusra támaszkodik.
A magyar iskola ereje
A beszélgetés egyik legmeghatározóbb gondolata a felvidéki fiatalok jövőképe volt. Geri Ádám határozottan bátorította a szülőket: ne féljenek magyar iskolába íratni gyermekeiket. Saját példáján keresztül mutatta be, hogy az anyanyelvi oktatás nem akadályozza meg a szlovák nyelv elsajátítását vagy a többségi nemzet környezetében való érvényesülést.
Múlt vagy akarat?
A rendezvény központi kérdése – egyben a címe is – egy izgalmas dilemmát feszegetett: Ki irányítja a meccset: a múlt vagy az akarat? Az igazgató válasza egyszerre volt pragmatikus és motiváló. Ádám szerint a múlt és a gyökerek adják az ember „tartását” – azokat az alapértékeket, amikhez a nehéz időkben vissza lehet nyúlni. Azonban a fejlődést, a sikert és a kitörést az akarat és a csillapíthatatlan tudásvágy hajtja.
A sportvezető hangsúlyozta, hogy az FC Kassa mára több lett egy egyszerű klubnál: a magyar és szlovák közösség találkozási pontjává vált. A feszültségeket pedig nem provokációval, hanem szakmai alapokon nyugvó, higgadt érveléssel kell kezelni – legyen szó a pályáról vagy a magánéletről.
Geri Ádám nagykaposi látogatása világossá tette: a sikernek nincs titkos receptje. A recept az alázatban, a folyamatos önfejlesztésben és a gyökereink vállalásában rejlik. Az este végén a közönség is lehetőséget kapott a kérdezésre, így a beszélgetés valódi közösségi élménnyé, közös gondolkodássá vált.