2020. április 7., 15:43

Kevés az esélye Ronaldinho-nak a gyors szabadulásra

Egy hónapja börtönben van Paraguayban Ronaldinho, s mivel a koronavírus-járvány miatt a dél-amerikai országban is szinte majdnem teljesen felfüggesztették az ítélkezést, kevés az esély arra, hogy a közeljövőben kiszabaduljon.

Ronaldinho
Fotó: TASR / AP

Az aranylabdás brazil futballistát és testvérét, Roberto Assist március elején vették őrizetbe, mert a nevükre szóló, paraguayi keltezésű hamis útleveleket találtak náluk.

A brazil hatóságok 2018 végén bevonták Ronaldinho útlevelét, mert nem fizetett be egy 2,5 millió dolláros bírságot. Ezt a brazil média szerint azért szabták ki rá, mert engedély nélkül építkezett egy természetvédelmi területen álló tó partján.

A korábbi sztárlabdarúgó egy kaszinótulajdonos meghívására érkezett Paraguayba, ahol gyerekeknek szóló jótékonysági programon vett volna részt.

Az ügyészség vádat emelt ellenük, a védelem próbálkozása pedig többször is kudarcot vallott, hogy szabadon engedjék vagy legalább házi őrizetbe helyezzék őket.

Miután március közepe óta Paraguayban is csak korlátozottan működnek a bíróságok, még nem született döntés Ronaldinho ügyében.

Az ex-futballista hétköznapjai is megváltoztak: eleinte még sztárként kezelték, ajándékokat kapott helyi játékosoktól, szurkolók látogathatták meg a börtönben, manapság azonban már csak az ügyvédei mehetnek be hozzá.

Március 21-én a 40. születésnapját is a börtönben „ünnepelte”.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.