2023. augusztus 21., 08:52

Kétgólos dunaszerdahelyi győzelem a Zsitva partján

A szezon első idegenbeli sikerét aratta a csallóközi együttes. A Niké Liga negyedik fordulójának zárómérkőzésén a dunaszerdahelyi sárga-kékek ezúttal is idegenben léptek pályára, méghozzá az Aranyosmarót vendégeként. A sárga-kékek végül egy bombagóllal győztek a ViOn otthonában, és négy forduló után is veretlenek.

DAC
Fotó: dac1904.sk

A szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga) negyedik fordulóját vasárnap este a DAC idegenbeli bajnokija zárta az Aranyosmarót otthonában. A dunaszerdahelyi sárga-kékek az eddigi négy fordulóból már a harmadik idegenbeli mérkőzésüket játszották.

Adrian Guľa a sárga-kékek mestere a ViOn otthonában már nem számíthatott montenegrói gólvágója Nikola Krstović játékára, miután az az olasz Serie A-ba igazolt

4,5 millió euróért a Lecce együtteséhez. A montenegrói támadó a helyszínen tekintette meg a ViOn-DAC összecsapást, mivel vízumügyeit intézi, így még nem állhat az olasz Lecce rendelkezésére. A kezdő összeállításban pedig több változás is történt, hiszen a sérült Brunetti helyére a fiatal magyar tehetség Csinger Márk került be, aki már Rózsahegyen is jó teljesítményt nyújtott, de először került a kezdőcsapatba, mivel eddig csak csereként állt be. Ott volt a kezdőben továbbá Željko Gavrić és Christián Herc is. A DAC másik magyar tehetsége Vitális Milán a kispadon kezdett.

A kezdeti kiegyenlített játék után a vendég sárga-kékek folyamatosan átvették a játék irányítását és több veszélyes lehetőséget is kialakítottak Adrian Guľa védencei.

Az első dunaszerdahelyi gólszerzési lehetőség a hetedik percben adódott, Ramadan középre tett labdájába Herc ért bele, ami így Andzouana elé került, a kongói válogatott futballista azonban jócskán a kapu fölé lőtt. Két perccel később újabb dunaszerdahelyi lehetőség maradt ki, ezúttal Andzouna passzából Ramadan került helyzetbe, de lövése elkerülte a kaput. A 11. percben a hazaiak kerülhettek volna ziccerbe, de Csinger az utolsó pillanatban megállította Čerepkait.

Az első negyedóra tempós focit hozott, több veszélyes gólszerzési lehetőséggel.

A találkozó 20. percében Herc ugratta ki remek ütemben Trusát, a sárga-kékek támadója éppen hogy a kapufa mellé lőtt, de a játékvezető jelezte nem adta volna meg, ha gól lett volna, mivel Trusa lesen tartózkodott. A DAC egyre nagyobb nyomás alá helyezte a hazai védelmet, és a 23. percben ennek meg is lett az eredménye, Ramadan labdája után Káčer bombázott Slávik hálójába, aki hiába vetődött nem tudott hárítani. A vezető gól után is lendületben maradt a DAC, a 29. percben Gavrić  próbálkozása szállt fölé. Az első félóra után a ViOn óriási ziccerbe került, Weir lövését Popović nagy bravúrral hárította, majd az ismétlést szintén Weirt tűzte kapura, de a kapufa szerencsére mentett.

A dunaszerdahelyiek jóval veszélyesebben futballoztak, és több gólhelyzetet is kialakított Guľa együttese, a 38. percben Gavrić ziccerét tolta szögletre nagy bravúrral Slávik kapus.

Az első játékrész további részében az eredmény nem változott, a DAC megérdemelten vezetett a szünetben a ViOn otthonában.

Szünetről visszatérve az aranyosmarótiak aktívan kezdtek, és az 50. percben Švec került helyzetbe, de jócskán fölé lőtt. A hazaiak próbáltak nyomást helyezni a DAC védelmére, és az egyenlítő gólért küzdöttek. Az 55. percben Herc hozta helyzetbe Ramadant egy kiugratással, de a szíriai szélső támadó pontatlanul fejezte be az akciót, így maradt az egygólos dunaszerdahelyi vezetés. A folytatásban a hazaiak kettőt is cseréltek. A 64. percben egy gyors dunaszerdahelyi kontra után Herc újabb remek labdával hozta helyzetbe ezúttal Gavrićot, a szerb ezzel óriási ziccerbe került, de lassú lövését a gólvonalról még volt ideje kirúgni Nagynak.

"Harcoljatok, harcoljatok!" -  buzdították a dunaszerdahelyi szurkolók kedvenceiket, akik ezúttal is elkísérték csapatukat idegenbe.

Bő negyedórával a vége előtt a ViOn óriási egyenlítési lehetőségbe került, de Popović nagyot védett Gono lövésénél. A hajrára Adrian Guľa is változtatott kettőt, és Veselovský, valamint Mendez állt be Ramadan és Gavrić helyére. A DAC több alkalommal is lezárhatta volna a mérkőzést, de egészen a véghajráig nyílt maradt a mérkőzés, mivel a házigazdák nem adták fel a pontszerzés lehetőségét. A ráadásban a teljesen kitámadó hazaiak labdát vesztettek, és az elől tartózkodó kapusuk nem ért vissza időben, ami után a csereként beálló Veselovský az üres kapuba lőtt, ezzel bebiztosítva csapata kétgólos győzelmét.

A DAC ezzel a győzelemmel négy forduló után is veretlen a bajnokságban, míg az Aranyosmarót továbbra is nyeretlen a bajnokságban.

Szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga), 4. forduló:

FC ViOn Aranyosmarót - FC DAC 1904 Dunaszerdahely 0-2 (0-1)

ViOn Aréna, Aranyosmarót, 3008 néző v.: Smolák - Bednár, Poláček

Gólszerzők: 23. Káčer, 90+4. Veselovský

Sárga lapok: 32. Čonka, 68. Moško, 69. Mondek, 89. Nagy, ill. 89. Niarchos

ViOn: Slávik - Suľa, Moško, Nagy, Čonka - Gono, Mondek (75. Nsumoh), Weir (57. Brenkus), Švec (57. Mijić), Duga - Čerepkai

DAC: Popović - Pinto, Risvanis, Csinger, Andzouana - Káčer, Dimun, Herc (92. Gruszkowszki) - Gavrić (75. Mendez), Trusa (87. Niarchos), Ramadan (75. Veselovský)

A Niké Liga negyedik fordulójának eredményei:

Augusztus 18., péntek:

MFK Dukla Besztercebánya - MFK Szakolca 2-1 (1-1)

Augusztus 19., szombat:

AS Trencsén - MFK Rózsahegy 4-1 (4-0)

FC Kassa - MŠK Zsolna 0-3 (0-2)

Augusztus 20., vasárnap:

FC Spartak Nagyszombat – FK Železiarne Zólyombrézó 2-0 (1-0)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.