2022. július 28., 08:25

Kalmár Zsolt visszatérhet, egy lépésre a harmadik selejtezőkörtől a DAC

Csütörtök este újabb nemzetközi kupameccset rendeznek a dunaszerdahelyi MOL Arénában. A csallóközi sárga-kékek kényelmes kétgólos előnyből várhatják a feröeri Víkingur elleni visszavágót. A tét pedig óriási a harmadik selejtezőkör az Európa Konferencia Ligában.

Kalmár Zsolt
Fotó: dac1904.sk

Kötelezőnek mondható feladat vár a dunaszerdahelyi  sárga-kékekre. Mint arról beszámoltunk, a DAC a feröeri Víkingur otthonában 2-0-ra győzött, ami kényelmes előnyt jelent a hazai visszavágóra, mivel a feröeri együttes papíron jóval gyengébb játékerőt képvisel.

Kiváló szezonrajt

A bajnoki szezonrajtot és az európai kupameccseket tekintve elmondható, a DAC az új vezetőedzője, Adrian Guľa irányításával remekül kezdte a szezont.

A Konferencia Ligában eddigi három meccsüket megnyerték, míg a legutóbb Zsolnán játszottak döntetlent Guľa tanítványai. A rutinos 47 esztendős szakember próbálta rotálni a keretet ezeken a mérkőzéseken, és úgy tűnik, eddig jó döntés volt a korábban Zsolnán, Plzeň-ben és Krakkóban is dolgozó szakember szerződtetése.

A kiváló szezonrajt egyik kulcsfigurája a montenegrói támadó, Nikola Krstović, aki bombasztikus formában kezdte második szerdahelyi idényét, öt tétmeccsen hat gólt szerzett.

„Mentalitásunkból fakadóan mindig a győzelemre játszunk, szeretnénk a saját stílusunkkal sikeresek lenni. A csapat továbbra is egy folyamat részese és számunkra az a fontos, hogy a szurkolók érezzék: a megfelelő irányba tartunk. Nem számolgatunk, a győzelemért lépünk pályára. A 2:0-s eredmény a visszavágóra tekintve jó, de maximálisan ébernek, kellően magabiztosnak, ám ugyanakkor szerénynek és szorgalmasnak kell lennünk. Ezekre akarunk építeni. A saját bőrünkön tapasztaltuk meg az ellenfél játékstílusát, így bízom benne, hogy felkészültebben várjuk a támadásaikat és hatástalanítjuk az erősségeiket: a pontrúgásokat és a gyors ellentámadásokat. Ugyanakkor a támadásban pedig hatékonynak kell lennünk. Remélhetőleg alaposan felkészültek vagyunk, amit a pályán bizonyítani is akarunk. Győzelemre fogunk játszani” - nyilatkozta Adrian Guľa, a DAC vezetőedzője a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón.

Kalmár Zsolt újra kerettag

Jó hír, hogy a sárga-kékek csapatkapitánya Kalmár Zsolt a csapattal edz és akár a Víkingur elleni visszavágón, hosszas kihagyás után, visszatérhet a pályára, árulta el a DAC mestere.

Felkészült, teljes erőbedobással edzett a csapattal. Bízom abban, hogy ez nemcsak számunkra vonzó lehetőség, de a szurkolók is kíváncsiak arra, hogy egy hosszú kihagyás után jó vezérként megmutassa a tudását a pályán”

– árulta el Adrian Guľa.

A 27 esztendős magyar válogatott középpályás 16 hónap után kész a visszatérésre, hiszen a DAC meccskeretében ott szerepel a neve. A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón a DAC fiatal magyar hálóőre, Veszelinov Dániel is kiemelte: céljuk a győzelem és ennek érdekében mindent megfognak tenni. A 21 esztendős U21-es magyar válogatott kapus is jó formában van, ráadásul hétvégén sorsdöntő büntetőt védett a hosszabbításban, ami végül pontot ért a Zsolna otthonában.

Felvidéki magyarok a nemzetközi porondon

A csütörtöki játéknapon az Európa Konferencia Ligában több felvidéki futballista is pályára léphet. A szlovák csapatok közül a Fortuna Liga előző idényének ezüstérmese a Rózsahegy szinte lehetetlen helyzetből várhatja a lett Riga elleni visszavágót, miután háromgólos hátrányba kerültek hazai pályán.

A liptói együttes színeiben három felvidéki is pályára léphet, Domonkos Kristóf, Kelemen Marko és Matuš Malý személyében.

A kupagyőztes Szpartak Nagyszombat viszont lényegében már az első mérkőzésen döntésre vitte a dolgot és háromgólos előny építettek ki a walesi Newtown ellenében.

A találkozó kulcsfigurája a dunaszerdahelyi Iván Alex volt, aki gólt és gólpasszt is jegyzett a hazai mérkőzésen. A Szpartak keretében pedig a feketenyéki Tumma Gergely is lehetőséget kaphat.

A magyar csapatok közül a köbölkúti Hornyák Zsolt edzette Puskás Akadémia is nehéz helyzetből várhatja a hazai visszavágót, hiszen háromgólos hátrányba kerültek a portugál Guimaraes otthonában.

UEFA Európa Konferencia Liga, második selejtezőkör, visszavágó:

FC DAC 1904 Dunaszerdahely - Víkingur (feröeri) 21.00

MOL Aréna, Dunaszerdahely, vezeti: Juxhin Xhaja (albán) - Ridier Cokaj, Mario Shazivari (albánok)

Az első mérkőzés eredménye 2-0

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.