2022. augusztus 16., 16:16

Kalmár Zsolt: Pár héten belül szeretnék visszatérni

Alighogy visszatért hosszas kihagyás után a DAC csapatkapitánya Kalmár Zsolt, sajnálatos módon ismét megsérült a Zólyombrézó elleni idegenbeli bajnokin. 

Kalmár Zsolt
Kalmár Zsolt
Fotó: DAC

Szerencsére a sárga-kékek kulcsjátékosának sérülése nem súlyos, így pár héten belül újra a pályán láthatjuk, amiről az M4 Sportnak nyilatkozott a magyar válogatott futballista.

Közel másfél év kihagyás után álomszerűen sikerült Kalmár Zsolt visszatérése a pályára, hiszen a harmadik fordulóban az Aranyosmarót ellen zseniális szabadrúgásgóllal tért vissza a Fortuna Ligába.

A válogatott labdarúgó még 2021 márciusában a magyar válogatott Andorra elleni vb-selejtezőjén a bal térdében szenvedett súlyos sérülést. A negyedik fordulóban pedig Adrian Guľa először számolt kezdőként DAC csapatkapitányával a Zólyombrézó otthonában, azonban már a szünetben le kellett cserélnie, mivel rúgást kapott a bokájára. A játékos a közmédia érdeklődésére elmondta, jól halad a bokasérülése, de mint minden sérülés, így ez is rosszkor jött, mert kezdett visszatérni abba a komfortzónába, amiben a súlyos sérülése előtt volt.

Kaptam egy rúgást a lábamra és a bokám alám fordult, így pár hetet ki kell hagynom. Naponta két kezelésen veszek részt, délelőtt Dunaszerdahelyen, délután Győrben, nincs fájdalmam majd meglátjuk, mennyit bír. A boka erősítését és ami kell a szalagoknak azt minden nap csinálom”

– mondta Kalmár.

A sérülésről elmondta, hallott egy reccsenést, amitől megijedt, de az első vizsgálatok kimutatták, nincs nagy baj. Elárulta, fájdalmat nem érez, néha van egy kis feszülés, de az természetes.

Négy szalag megsérült, de nem szakadt el, ami jó hír volt számomra, pár héten belül szeretnék visszatérni. Egy hét telt el, a jövő héten már intenzívebb munkát fogok végezni, remélem a következő héten már teljes értékű munkát tudok végezni és mihamarabb visszatérhetek“

- nyilatkozta optimistán Kalmár Zsolt az m4sport.hu-nak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.