2021. május 24., 10:07

Kalmár Zsolt a szezon legjobbja, három DAC-játékos a szezon álomcsapatában

A Fortuna Liga bajnoki rájátszásának végeztével idén is kihirdették a szezon álomcsapatát, amelyben három dunaszerdahelyi futballista kapott helyet, valamint a szezon legjobbja is a DAC futballistája lett.

Fotó: dac1904.sk

Remekül sikerült a dunaszerdahelyi DAC bajnoki idénye. A sárga-kékek a címvédő Slovan mögött a tabella második helyen zárták szezont, több klubrekordot is megdöntve. A DAC a szezont a német Bernd Storck irányítása alatt kezdték, a szezon hajrájában a sárga-kékek hullámvölgybe kerültek és meglepetésre a kupából is kiestek a másodosztályú Besztercebánya ellen és menesztették a német szakembert.

Helyét korábbi segítője Németh Antal vette át és irányítása alatt öt mérkőzésen ülhetett a DAC kispadján és ezalatt veretlen is maradt a csallóközi együttes.

A Fortuna Liga idei szezonjának legjobbjait a mérkőzések statisztikái és a szakemberek véleménye alapján választották ki. A Fortuna Liga 2021/21-es idényének legjobb kapusa a pozsonyi Slovan hálóőre Dominik Greif lett. A szezon álomcsapatának védelmében két Slovan és egy zsolnai futballista mellett a DAC panamai jobbhátvédje Cesar Blackman is helyet kapott.

Fortuna liga válogatott

A 27 esztendős panamai védő a sárga-kékek színeiben 27 mérkőzésen lépett pályára a bajnokságban és öt gólpasszt is szerzett. A szezon álomcsapatába a DAC csapatkapitánya Kalmár Zsolt is bekerült, a magyar válogatott játékos 23 mérkőzésen 13 gólt és öt gólpasszt jegyzett, de a szezon közben súlyos sérülést szenvedett, így az Európa-bajnokságról is lemarad.

A szezon álomcsapatában a Dunaszerdahelyről még bekerült az orosz Rubin Kazan együtteséhez igazoló Eric Ramirez is. A venezuelai gólvágó a Fortuna Liga második legproduktívabb játékosa lett 16 góllal és hét gólpasszal.

A szezon legjobb játékosának a DAC csapatkapitányát Kalmár Zsoltot választották meg.

A legjobb edző a zsolnai csapat vezetőedzője Pavol Staňo lett.

A szezon felfedezettjének járó díjat az aranyosmaróti David Hrnčár zsebelte be.

A Fortuna Liga 2020/21-es idényének álomcsapata:
Dominik Greif (Slovan) –  Vernon De Marco (Slovan), Jakub Kiwior (Zsolna), Vasil Božikov (Slovan), Cesar Blackman (DAC) - Rafael Ratao (Slovan), Kalmár Zsolt (DAC), Joeri De Kamps (Slovan), David Hrnčar (Aranyosmarót) - David Strelec (Slovan), Eric Ramirez (DAC)

A szezon fiatal tehetségeiből álló csapatban négy dunaszerdahelyi futballista is helyet kapott. A védelemben Cesar Blackman, a középpályán a magyar válogatott Schäfer András és a horvát Marko Divković, valamint a támadósorban a venezuelai Eric Ramirez nevét is megtaláljuk.

A szezon fiatal tehetségeiből összeállított álomcsapat:
Samuel Petráš (Zsolna) - Cesar Blackman (DAC), Jakub Kiwior (Zsolna), Branislav Sluka (Zsolna) - Schäfer András (DAC) - Marko Divković (DAC), Saymon Cabral (Nagyszombat), David Strelec (Slovan), Dávid Ďuriš (Zsolna) - Eric Ramirez (DAC), Dawid Kurminowski (Zsolna)

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.