2018. október 20., 19:23

Kalmár bombagólja három pontot ért a vasgyáriak ellen

Fordulatos mérkőzésen Bayo duplájával, valamint Kalmár Zsolt hajrában lőtt góljával otthon tartotta a három pontot a DAC.

DAC_podbrezová_3_2
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: fcdac.sk

A Fortuna Liga 12. fordulójával kezdetét vette az alapszakasz második fele is. A DAC ezúttal is hazai pályán lépett pályára a válogatott szünetet követően, immáron Erik Pačinda nélkül. A válogatott mérkőzések alkalmával összesen 8 Dunaszerdahelyen futballozó játékos képviselte hazája színeit egészen Panamától Afrikáig. A szünetet követően a klub és Erik Pačinda útjai elváltak, így több fiatal jutott lehetőséghez, köztük Lukaš Čmelík is, akit még Marco Rossi küldött el a tartalékcsapatba.

A találkozó elejétől kezdve a sárga-kékek léptek fel kezdeményezőbben és a mérkőzés elején Bayo két alkalommal is lesre futott. A negyedik percben azonban már a vasgyáriak védelmének nem volt ellenszere az elefántcsontparti támadó ellen: Davis mintaszerű beadását Bayo bólintotta Kuciak kapujának jobb alsó sarkába. A gyors bekapott gólt megfogta a vendégeket és a 11. percben kis híján megduplázta előnyét a hazai együttes. Bayo ment el a bal oldalon, majd beadása után Kalmár Zsolt a jobb kapufát találta telibe. A 13. percben a vendégek első komoly lehetőségüket gólra váltották, miután a DAC védői üresen hagyták a vendégek középpályását Obročníkot, aki közel 18 méterről óriási bombát zúdított Jedlička bal felsőjébe. Az első negyedóra végén Christian Herc törhetett kapura, de az utolsó pillanatban lövés helyett a passzt választotta és odalett a nagy lehetőség. Három perccel később Vida Kristopher lövése kerülte el a vendégek kapuját, amit további két Vida lövés követett, de egyik sem jelentett komoly veszélyt Kuciak kapujára. A 28. percben, mint az első gól előtt Davis centerezett középre, de Bayo ezúttal mellé fejelte a labdát. A 31. percben ismét Davis kanyarított középre egy labdát, amit Vida Kristopher bólintott kapura, de ebből sem született gól. Öt perccel a vége előtt Kalmár Zsolt bolondította meg a vasgyáriak védelmét, majd lövése centikkel a bal kapufa mellett suhant el.

Fotó:  fcdac.sk

A szünetben Peter Hyballa egy cserével próbálta átalakítani a csapat taktikai hadrendjét, ami kiválóan sikerült a német mesternek. A találkozó 50. percében Kalmár pontrúgását a héten botrányba keveredett Ľubomír Šatka csúsztatta Bayo elé, aki ezúttal lábbal mattolta a vendégek kapuvédőjét. Az egyenlítést követően szinte azonnal érkezhetett volna a Zólyombrézó válasza, azonban Jedlička bravúrral tolta szögletre Breznaník próbálkozását. A találkozó 55. percében a DAC két magyarja Vida Krisztopher és Kalmár Zsolt játszott össze, de a magyar válogatott játékos lövése éppen hogy elkerülte a kapu jobb oldalát, majd három perccel később ismét Kalmár lőtt a kapu fölé. A 61. percben Bayónak meg lehetett volna a mesterhármas Vida Máté mérnöki centerét követően, de az elefántcsontparti a kapu mellé fejelt. Húsz perccel a vége előtt Kalmár ismét Vida Kriszt kereste centerével, akit meg is talált, de Vida mellé fejelt. A 78. percben ismét ott volt a hazai lehetőség a gólszerzésre, Kalmár cselezte magát tisztára majd visszagurított labdáját Herc küldte kapura, de lövése elakadt a védőkben. Öt perccel a vége előtt Kalmár Zsolt döntött a három pont sorsáról, miután egy remek lövőcsellel csapta be ellenfelét, majd a bal lábára tette a labdát és kilőtte a bal alsót, ami három pontot ért. Győzelmükkel a sárga-kékek továbbra is kitartóan üldözik a pozsonyi Slovant. Zsinórban hatodik tétmérkőzését nyerte meg a dunaszerdahelyi gárda. A sárga-kékek a harmadik Zsolna pontvesztésével már négy ponttal előzik meg a zsolnaiakat. A DAC legközelebb kedden a Szlovák Kupában a Szenice otthonában lép pályára 19 órakor.

Fortuna Liga, 12. forduló:
FC DAC 1904 Dunaszerdahely – FK Železiarne Zólyombrézó 3-2 (1-2)
Dunaszerdahely, MOL Aréna, 7515 néző V.: Kružliak
Gólszerzők: Bayo (4., 50.,) ill. Obročník (13.), Breznaník (21.)
Sárga lapok: Kuciak (75.), Bartoš (82.), Turňa (88.)
DAC: Jedlička - Špiriak (Tretyakov 46.,), Šatka, Huk, Davis - Herc, Vida M., Kalmár - Divković (Kone 90.), Bayo (Záhumenský 89.), Vida K. Vezetőedző: Peter Hyballa
Zólyombrézó: Kuciak – Thompson, Bartoš, Turňa (Galčík 89.), Mojžiš - Breznaník (Viazanko 59.), Obrončík, Baran, Leško, Sedlaček - Mikuš (Bernadian 80.). Vezetőedző: Marek Fabuľa.
A 12. forduló további eredményei:
FC Szpartak Nagyszombat – FK Szenice 4-1 (2-1)
ŠK Slovan - FC ViOn Aranyosmarót 3-1 (2-1)
MŠK Zsolna – MFK Nagymihály 2-2 (1-0)
ŠKF Szered – MFK Rózsahegy 3-1 (0-1)
AS Trencsén - FC Nyitra 0-1 (0-1)
FC DAC 1904 Dunaszerdahely – FK Železiarne Zólyombrézó 3-2 (1-2)

A tabella állása 12 fordulót követően:

Fotó:  fcdac.sk

DAC_podbrezová_3_2
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.