2021. március 13., 19:12

Kalmár bombagól és sárga-kék győzelem

A hétvége folyamán a szlovák élvonalban immáron a rájátszás vette kezdetét. A felsőházi rájátszás első fordulójában a dunaszerdahelyi DAC a MOL Arénában az Aranyosmarót együttesét látta vendégül, a sárga-kékek revansra készültek az őszi zakóért.

Fotó: TASR

Bernd Storck hosszú idő után a kezdőben számíthatott Eric Davis játékára, aki a közelmúltban épült fel sérüléséből. A német szakember azonban továbbra sem számíthatott Vida Máté és Sidney Friede játékára.

"Az Aranyosmarót jó formában van, ám mi szeretnénk bizonyítani és otthon tartani a három pontot” – nyiltakozta a mérkőzést megelőzően Marko Divković, akinek a mai volt a 100. élvonalbeli meccse a sárga-kékek színeiben.

A dunaszerdahelyiek az őszi hazai vereség tudatában óvatosan kezdtek az Aranyosmarót ellen, a mérkőzés első tíz percében a vendégek aktívabbak is voltak. Tízpercnyi játék után a DAC folyamatosan átvette a játék irányítását és nyomás alá helyezte az aranyosmarótiakat. Az első hazai lehetőség 15. percben adódott, egy szöglet után Müller fejelt a kapu fölé.

A 18. percben a sárga-kékek ígéretes helyzetbe kerültek, Blackman remek ütemben ugratta ki Ramírezt, a venezuelai támadó azonban rosszul mérte fel a helyzetet. Az első játékrész további részében sem akadtak komoly lehetőségek a kapuk előtt, az aranyosmaróti védelem remekül zárta a területeket a csallóközi együttes támadói előtt.

Öt perccel az első félidő vége előtt Schäfer passza után Ramírez tüzelt kapura, ami után Chovan védett bravúrral. A rendkívül gyenge színvonalú első félidőben nagyon kevés gólszerzési lehetőség adódott, így gól nélküli döntetlennel zárult az első játékrész.

A második félidőben sem változott sokat a játék képe, a hazaiak hiába birtokolták többet a labdát, igazán komoly lehetőségeket nem tudtak kialakítani. Az 58. percben Divković beadása után Ramírez fejelt a kapu fölé. A 69. percben Balić került helyzetbe, közeli lövése azonban elakadt a vendégek kapusában.

Az utolsó negyedórában is próbálkoztak a sárga-kékek, a 74. percben meg is lett az eredménye az igyekezetnek, mert a dunaszerdahelyiek csapatkapitánya Kalmár Zsolt elképesztő bombát zúdított a vendégek kapujába.

A végeredményt a 90. percben Eric Davisabeadása után Ramirez állította be, miután Chovan hálójába fejelt védhetetlenül.

A mérkőzés hátralevő részében az eredmény már nem változott, győzelmével a DAC csökkentette hátrányát a listavezető Slovannal szemben, de a fővárosiak vasárnap lépnek pályára a Trencsén otthonában.

Fortuna Liga, felsőházi rájátszás, 1. forduló:
FC DAC 1904 – FC ViOn Aranyosmarót 2-0 (0-0)
MOL Aréna, Dunaszerdahely, zárt kapuk mögött, v.: Mastis
Gólszerzők: Kalmár (74.), Ramirez (90.)
Sárga lapok: Christie-Davies (71.) ill. Čonka (69.)
DAC: Jedlička - Blackman, Müller, Kružliak, Davis - Balić, Christie-Davis, Schäfer, Divković (Andzouana 78.) - Ramirez, Kalmár (Nebyla 88.)
Aranyosmarót: Chovan - Čögley, Menich, Čonka - Pintér, Moško - Hrnčár, Duga, Tóth (Grozdanovski 58.), Kovaľ (Kyzridis 70.) - Ďubek (Švec 86.)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.