2022. április 25., 11:09

Joao Janeiro: Ma a szurkolókért is játszottunk, akik fantasztikus hangulatot teremtettek

A Fortuna Liga rájátszásának hetedik fordulójában a dunaszerdahelyi sárga-kékek hazai pályán kétgólos győzelmet arattak a már bajnok Slovan ellen. A mérkőzést követően a DAC portugál vezetőedzője Joao Janeiro is értékelte a mérkőzést.

Joao Janeiro
Fotó: dac1904.sk

Sorozatban második meccsén is győzni tudott a dunaszerdahelyi együttes, a sárga-kékek a Zsolna után a Slovant is legyőzték ráadásul a pozsonyiak ellen sem kaptak gólt. A Slovan ráadásul nyolc hónap után szenvedett vereséget a szlovák bajnokságban. A lefújást követően Janeiro is értékelt.

"Mindenekelőtt szeretnék nyilvánosan is gratulálni a Slovan edzőjének és a klubnak a bajnoki címhez.

Ha egy csapat négy fordulóval a vége előtt már bajnoknak tudja magát, ahhoz illik gratulálni, és jár a kalapemelés.

Ami pedig a meccset illeti: nehéz mérkőzés volt, melyet egy kiváló ellenféllel játszottunk. Az első 25-30 percben a vendégek domináltak, de ez volt a stratégiánk része, aztán viszont a félidő végén sikerült gólt rúgnunk. A második játékrészben az volt a célunk, hogy többet legyen nálunk a labda, és ez sikerült is.” - kezdte értékelőjét Joao Janeiro a sárga-kékek vezetőedzője.

A DAC mestere szerint nagyon fontos volt a csapat számára a győzelem, valamint külön kiemelte a remek hangulat teremtő szurkolókat is, akiknek megköszönte a buzdítást.

„A játékosaim megérdemelték a győzelmet. Meggyőződésem, ha így fognak küzdeni, jobb futballista válik majd belőlük. Az ilyen mérkőzésekből tudnak tanulni. Ma a szurkolókért is játszottunk, akik fantasztikus hangulatot teremtettek. Ez a győzelem a játékosok mellett az övék is. Nyerni mindig jó érzés, a három pont mindig nagyon fontos a tabellán elfoglalt helyezésünk szempontjából. Az utolsó két meccsünket lehoztuk kapott gól nélkül.” - folytatta a portugál szakember.

A 40 esztendős portugál vezetőedző továbbá elmondta, hogy a negyedik hely megtartása a cél és nem szeret nagyívű célokat kitűzni a csapat elé, meccsről meccsre szeret haladni.

„Továbbra is érvényes, hogy a negyedik hely megtartása a prioritás, de fontos, hogy a magabiztosság ne váltson át arroganciába, mert a kettő között nagyon vékony a határvonal. Soha nem teszek nagyívű kijelentéseket, és most is azt mondom, hogy meccsről meccsre haladunk előre, a legfontosabb pedig most az, hogy jövő héten jó eredményt érjünk el a Szered ellen.” - nyilatkozta a mérkőzést követően a DAC vezetőedzője.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.