2024. július 23., 09:18

Jó hangulat, megerősített keret, sikeres felkészülés – minden adott a DAC jó szezonkezdetéhez

Megtartotta szokásos szezon előtti hivatalos sajtótájékoztatóját a DAC labdarúgócsapata. A klubot Jan Van Daele ügyvezető igazgató, Xisco Muňoz vezetőedző és Yhoan Andzouana csapatkapitány képviselte. A sárga-kékek csütörtökön kezdik az idényt a nemzetközi porondon a Konferencia Liga második selejtezőkörében Bakuba utaznak majd vasárnap a bajnokságban Kassán mutatkoznak be.

DAC
Megtartotta szezon előtti első hivatalos sajtótájékoztatóját a DAC
Fotó: TASR

Sűrű héttel rajtol a DAC számára az új idény, ugyanis a sárga-kékek angol héttel indítják a szezont, csütörtökön még Azerbajdzsánban lépnek pályára, vasárnap viszont már a bajnoki rajton Kassán debütálnak az új idényben.

A klub immáron hagyományos módon hétfőn megtartotta a szezon előtti hivatalos sajtóértekezletét, ahol Jan Van Daele ügyvezető igazgató, Xisco Muňoz vezetőedző és Yhoan Andzouana csapatkapitány osztotta meg gondolatait a sajtó képviselőivel.

Elsőként a DAC ügyvezető igazgatója Jan Van Daele ragadta meg a szót és az új igazolásokat részletezte.

"Visszatérek még idén májusára, amikor sikeresen befejeztük az előző idényt a rájátszásban. Meghosszabbítottuk az együttműködést az edzővel és stábjával, és azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy egyben tartsuk a keretet. Sikerült megegyeznünk A Ferencvárosnak Redziccsel kapcsolatban nem volt könnyű dolguk. A Győri ETO-tól érkezett a fiatal Tuboly, aki szintén Debrecenben játszott és Vitálisra emlékeztetett minket.

Az akadémiáról szerződést ajánlottunk a 15 éves Bősze Leventének, aki nagyon tehetséges és az felnőttcsapattal edz.

Jöttek tapasztaltabb játékosok is, mint a fiatal Mahmudo Bajo a Zólyombrézótól, de bajnokságunkban már tapasztalattal rendelkezik, a középpályán lehet nagy erősítés számunkra. Ján Bernát az előző szezonban Nagyszombatban, előtte Zsolnán futballozott. A Westerlóval feljutott az első osztályba, de aztán jött egy sérülés. Sikerült megegyeznünk az érdekes karakterisztikával rendelkező Almási Lászlóval is, aki az akadémiánk játékosa. Az átigazolásokhoz viszont hozzá kell tenni, hogy még csak július vége felé közeledünk és még sok minden történhet.

Ami a következő heteket illeti, sok utazás vár ránk. Szerdán Bakuba utazunk a Konferencia Liga első mérkőzésére. Szurkolóinknak is kínálunk egy lehetőséget, ahol velünk utazhatnak. Hosszú az út, mert Bakuba repülünk, majd a meccs után Bakuból Kassára. Jó a hangulat a csapaton belül, hiszünk benne, hogy ez a meccseken is meglátszik majd. Nem indultunk jól az előző szezonban, ezért az első hét nagyon fontos”

– tájékoztatott az elmúlt napok történéseiről a klub ügyvezető igazgatója.

Ezt követően a DAC-cal szerződést hosszabbító spanyol Xisco Muňoz vette át a szót és a felkészülési időszakot értékelte.

Sikeres felkészülésen vagyunk túl. Kialakult egy olyan közösség, amelyik nem fél a munkától. Jómagam is tudom, milyen nehéz napi kétszer edzeni. A felkészülés utolsó szakaszában járunk, erőt és elszántságot mutattak a játékosok. Ez az egyik legjobb felkészülésünk. Voltak kisebb sérüléseink, de megbirkóztunk vele. A felkészülést pozitívan tudom értékelni. A játékosok megértették értékeinket, és ezt a mérkőzéseken is megmutatták. Amit elterveztünk, azt sikerült megvalósítani”

– értékelte a nyári felkészülési  mester.

A spanyol mester az új igazolásokról is szót ejtett:

Almási érkezésével új lehetőségekhez jutottunk. Valami újat hozott, ami hiányzott nekünk az előző szezonban. Veszélyes a tizenhatosban, sok gólra van lehetősége. Nagyon elégedettek vagyunk a hozzáállásával.

Ján Bernát is egy új lendületet adhat csapatnak, kiváló passzaival és a játék ritmusával. Szüksége lesz egy kis időre, hogy kiaknázza a benne rejlő lehetőségeket. Az új játékosok nagyszerűek, de időre lesz szükségük, hogy beilleszkedjenek" - mondta Muňoz az új igazolásokról.

Az átigazolási szezon egyik legnagyobb beszédtémáját a Zólyombrézótól szerződtetett gambiai tehetség, Mahmudu Bajo leigazolása jelentette. A vasgyáriak külföldre szerették volna eladni, de a pozsonyi Slovan is igényt tartott szolgálataira, a 19 esztendős védekező középpályás végül a sárga-kékeket választotta. Szakemberek szerint a Niké Liga egyik legjobb transzfere lehet a nyáron, az átigazolás nehézségeiről Jan Van Daele ügyvezető igazgató is sok mindent elárult.

Már a tavalyi szezon végén elkezdtük a tárgyalásokat. Beszéltem az ügynökével, és Bajo alapvetően azt mondta, Dunaszerdahelyre szeretne jönni. Látta Schäfer és Krstović példáját, hogy sikerült topbajnokságokba igazolniuk. Beruháztunk, de idővel megtérül. A Zólyombrézóval nehézkesek voltak a tárgyalások, szerették volna külföldre eladni, valószínűleg ezért is csalódtak egy kicsit, de korrekt megállapodásra jutottunk. Játékos szemszögéből logikus lépés volt a DAC-hoz igazolni"

– árult el részleteket Bajo átigazolása kapcsán a DAC ügyvezető igazgatója.

A játékosokat a DAC csapatkapitánya, Yhoan Andzouana képviselte, aki ötödik idényét kezdheti Dunaszerdahelyen és az előző idényben kulcsszerepet vállalt az ezüstérem megszerzésében, a csapat egyik legjobbja volt.

Ahogy a mester is mondta, egy jó felkészülés van mögöttünk, az öltöző szempontjából pozitívan értékelem. Jó a hangulat, amiben az előző szezon vége is segített. Jól úton haladunk és folytatnunk kell, hogy elkerüljük az előző szezon elején elkövetett hibákat" 

– nyilatkozta a DAC csapakapitánya Yhoan Andzouana.

A DAC már szerdán elutazik Azerbajdzsánba, ahol az PFC Zira ellen lépnek pályára Bakuban csütörtökön 17.30-tól a Konferencia Liga második selejtezőkörében. Hétvégén vasárnap pedig már a Niké Liga nyitókörében Kelet-Szlovákiában Kassa városában lépnek pályára a sárga-kékek.

A DAC játékoskerete az új idényre:

Kapusok: 1 Samuel Petráš, 30 Attila Németh, 41 Aleksandar Popović, Leandro de Almeida Dornelles Filipe

Védőjátékosok: 16 Mateus Brunetti, 17 Yhoan Andzouana, 18 Alejandro Mendez, 21 Márk Csinger, 25 Filip Kaša, 33 Taras Kačaraba, 77 Konrad Gruszkowski, 91 Romaric Yapi

Középpályások: 6 Mahmudu Bajo, 7 Ján Bernát, 8 Milan Dimun, 10 Ammar Ramadan, 13 Levente Bősze, 24 Christián Herc, 27 Milán Vitális, 68 Máté Tuboly

Támadók: 9 Ivan Dolček, 11 Bartol Barišić, 14 Oliver Jürgens, 19 Norbert Balogh, 22 Ákos Szendrei, 23 Damir Redzic, 46 Matej Trusa, 99 Ladislav Almási

Változások a keretben:

Érkezők: Tuboly Máté (ETO FC Győr), Almási László (Baník Ostrava, kölcsönjáték), Ján Bernát (KVC Westerlo, kölcsönjáték), Mahmudu Bajo (Železiarne Zólyombrézó), Bősze Levente (DAC U19), Németh Attila (Somorja)

Távozók: Željko Gavrić (ETO FC Győr, kölcsönjáték), Miroslav Káčer (MŠK Zsolna), Fernand Goure (KVC Westerlo, kölcsönjáték után), Moussa Koné (LASK Linz, kölcsönjáték után), Aleš Čermák (szerződésbontás), Igor Kharatin (szerződés lejárta), Brian Oddei (szerződés lejárta), Pape Cheikh Diop Gueye (szerződés lejárta), Keresztes Krisztián

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.