2023. október 24., 16:45

Izgalmas mérkőzésekkel folytatódnak a Bajnokok Ligája küzdelmei

A válogatott szünetet követően a harmadik fordulót rendezik Európa legrangosabb kupasorozatában, amely több érdekes összecsapást is tartogat.

Bajnokok Ligája kupa
Fotó: TASR/AP

A keddi játéknapon Schäfer András csapata, az Union Berlin hazai pályán fogadja az olasz Napoli együttesét. Schäferék pocsék formában vannak, a legutóbbi öt mérkőzésüket elveszítették, a bajnokságban csupán a 15. helyen állnak. Érdekesnek ígérkezik a Real Madrid bragai vendégjátéka, a portugálok legutóbbi öt mérkőzésük mindegyikét megnyerték, a BL-ben a Olympiastadionban fordítottak és győzték le az Union Berlint.

Fontos összecsapás előtt áll a Manchester United, akik két vereséggel kezdték a csoportkört. Kedden hazai pályán fogadják a Köbenhavn együttesét, ahol mindenképp nyerniük kellene, hogy továbbra is életben tartsák  a továbbjutási reményeiket. A manchesteriek edzője, Erik ten Hag a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón szintén kiemelte az összecsapás fontosságát.

Az összes találkozónkat meg kell nyernünk, az első két csoportkörbeli vereséget követően azonban még fontosabb lenne a győzelem”

– jegyzete meg a holland mester.

Szerdán két slágermérkőzést rendeznek, a Newcastle a St. James’ Parkban fogadja a Borussia Dortmundot, a PSG pedig az AC Milánnal csap össze. A legutóbbi körben a ”Szarkák” domináns játékkal múlták felül a párizsiakat, amelynek köszönhetően a csoport élére ugrottak.

A Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Liepzig hazai pályán csap össze a szerb Crvena Zvezdával. Orbán továbbra is sérüléssel bajlódik, Gulácsi pedig valószínűleg ezúttal is a cserék között kap helyet.

A B csoportot nagy meglepetésre vezető Lens hazai pályán fogadja a PSV Eindhoven csapatát. A franciák felemásan kezdték a szezont, azóta viszont formába lendültek, a legutóbbi BL összecsapásukon például legyőzték a csoport favoritjának számító Arsenalt. A londoniakra spanyol túra vár, a Sevillának otthont adó Ramón Sánchez Pizjuán Stadionban lépnek pályára. Fontos lenne a győzelem Mikel Arteta csapatának, egy esetleges vereséggel ugyanis nehéz helyzetbe kerülnének a továbbjutást illetően. A baszk menedzser a hétfői sajtótájékoztatóján kitért a Lens elleni vereségre is.

Kevés volt ez tőlünk, főleg ha a Bajnokok Ligáját nézzük, ahol semmit sem adnak könnyen. A pálya egyes területeinek kontrollálása nagyon fontos, valamint tudni kell, mikor szükséges felgyorsítani a játékot. Egyszerűen a játékosoknak meg kell érteniük, miért történnek ezek a játékban. Kétszer visszanéztem a mérkőzést, továbbra is azt tartom, a mutatott játék alapján nem érdemeltünk vereséget”

– fogalmazott Arteta.    

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.