2018. október 1., 19:22

Ismét a hajrában hoztuk el a pontokat

Újabb bajnokira készülhettünk a hétköznapi győztes kupamérkőzésünk után, amelyet siker vett csapatunk. A Bellus-DAC kupamérkőzésen öt gólt rúgtunk, igaz egy öngól volt, de belefért Bayo mesterhármasa mellett. A bajnokira ezúttal az Erdőháti Szenyicén került sor kellemes őszi időben.

Szenyice-DAC02
Fotó: fcdac.sk

Szombat, szombat, de csodás. Főleg, ha meccsnap van és a kedvenc csapatunk játszik. Most sem volt ez másként. Ezúttal autós szurkolói túrát hirdetett meg a 10 éves YBS fanklub, természetesen m is csatlakoztunk. Na jó kicsivel nagyobb autóval, a partybusz szolgáltatónkat szólítottuk meg ismét. Hétköznap már mosolyogva mondta a telefonba várta a hívásunkat. Indulás az Erdőhátra mi nyolcan plussz a dob, pont elfért mindenki és minden a kis furgonban. A magyar miniszterelnök is hasonló kisbusszal jár, el is indultunk a sportdiplomáciai utunkra. Az út jól telt el nosztalgiáztunk eleget. Beérve a szenyicei stadionhoz már a DAC szurkolók gyülekeztek. Megvettük a jegyeket és vártuk, hogy beengedjenek. Közben kézfogás az ismerősökkel, rövid eszmecsere majd irány a lelátó. Régen nagyon jó kapcsolatot ápoltunk a helyi szurkolókkal, ők voltak az egyetlenek, akikkel barátságos kispályás mérkőzéseket tudtunk játszani. Mára már vagy feloszlottak, vagy nem járnak szervezetten. Csak a DAC fanklubja maradt meg, idén pedig már 10 éves a Yellow Blue Supporters.

A szenyicei stadionra hasonlít a nyitrai, szinte le lett másolva. Vittünk egy kis színt a szlovák kékre festett létesítménybe. És persze hangulatot is, mivel hazai néző alig akadt. Annál többen voltunk mi megkockáztatom leírni többen, mint a hazaiak.

Magyar Himnusz éneklése alatt sem volt egyetlen füttyszó sem, nem ehhez szoktunk. Persze nem hiányzott. 90 perces szurkolás vette kezdetét a sípszótól kezdődően. Bizony visszahangoztak tőlünk a szemközti és az oldalsó lelátók üres elemei. Mi pedig rendületlenül énekeltünk és buzdítottuk a csapatunkat.

Pályára léphetett már Bayo is, és a 4-3-3-as felállással vágtunk neki a találkozónak. Jól kezdtük a mérkőzést, szép számmal dolgoztunk ki helyzeteket. Davis és Kalmár Zsolti remek beadásait csak nézték a hazai játékosok, de sajnos a mieink nem tudták kihasználni azokat. Bayo fejjel próbálkozott egyszer felsőléc, másszor fölé szállt a labda. Kényszercserét kellett Hyballa edzőnek végrehajtania a 21. percben, amikor Koštrna sérült le, helyette Bednár érkezett. Sajnos sok eladott labdánk is volt az első félidőben, nagyon akartuk a győzelmet ez viszont látszott a csapaton. A DAC edzője is levette kabátját kissé bemelegedhetett a sok kihagyott helyzet láttán. Mi pedig rendületlenül buzdítottuk a csapatunkat, Ervin dobszólója bezengte az egész stadiont. Rolinak folyamatosan küldték a sört, szinte már két meccsre való adag halmozódott fel nála. Gól nélküli döntetlen az első félidőben, de mennyi kihagyott helyzet. Félidőben aztán ahogy körbenéztem a szektorunkban láttam, hogy tényleg majdnem mindenki itt van, ahogy az egyik szurkolói rigmusunk szól.

A második félidő is hasonlított az elsőre, Kalmár Zsolti szárnyalt. Labdabirtoklásban, kapura tartó lövésben remekeltünk, de gól még mindig nem született. Divković, Vida Kristopher és a már sokat emlegetett magyar középpályás mind-mind gólt szerettek volna szerezni. Végül Vida Kristopher elleni szabálytalanságért, amelyet a tizenhatoson belül követtek el tizenegyest ítélt Ochotnický játékvezető. Kalmár Zsolti állt a labda mögé és büntetett az 56. percben. Megszereztük a vezetést, oda is futottak elénk a fiúk nagy örömükben. A fiatal horvát csatár Divković próbálkozott, de most nem tudta megismételni a nagyszombatiak elleni bravúrját, amikor két gólt is szerzett. Sajnos egy csúnya eladott labda után a hazaiak kiegyenlítettek a 61. percben Deretti révén. Valahogy éreztem, hogy itt nem kaphatunk ki. Még ha nem is volt egy szépségdíjas meccs, van még gól a sárga-kékek lábában. Csallóközi huszáros lovasroham zúdult az erdőhátiakra. Belefért még egy tizenegyes kihagyása is, amikor Bayot fogták közre a szenyicei védők a  67. percben. Piros lap Nirennoldnak, majd Vida Kristopher lövését kivédte Tabodra kapus. Semmi sincs veszve, a roham folytatódott. Egy-egy próbálkozás volt a hazaiak részéről is, de nem jelentettek veszélyt Jedlička kapujára. A 80. percben érkezett Pačinda is, aki a 85. percben bizony remekül indította Vida Mátét, aki névrokonához Vida Kristopherhez passzolt. Góóól! Most Kristopher nem hibázott és megszerezte a DAC második, egyben győztes gólját. Nagy volt az öröm a pályán és a lelátón is, majdnem berepültünk mi is a hátul nyakunkba ugró szurkolótársaknak köszönhetően. A meccs viszont még nem volt lefújva. Növelhettük is volna a góljaink számát, de ne legyünk telhetetlenek. Egy nagyon nehéz, küzdős meccsen vagyunk túl, a magyar fiúk nem kegyelmeztek az ellenfélnek. A végén még Hyballa edző is odajött a tábor elé és megköszönte a szurkolást, mi pedig hosszan éltettük a csapatot, majd lassan lekapcsolták a fényeket.

Hoztuk a kötelezőt, de meg kellett harcolni érte alaposan. A sárga-kékek bebizonyították, hogy képesek küzdeni, harcolni az utolsó percekig. Vida Kristopher reméljük megkapja a behívót Marco Rossitól, hiszen meccsről-meccsre jobban játszik, szállítja a gólokat is. Kalmár Zsolti igazi vezéregyéniség lett. Davis újra a régi formájában. Pačinda viszont úgy nyilatkozott klubot váltana. Várjuk a fejleményeket mi történik majd az ügyében. A Sport utcai hírforrások szerint nem zörög az a bizonyos haraszt…

Egy biztos a bajnokság 2. helyén állunk 5 ponttal lemaradva a Slovantól és 3 pont különbséggel a Zsolna előtt. Legközelebb ismét kupameccs Varannón a keleti végeken, majd odahaza az Aranyosmarót együttesét fogadjuk október 6-án, az Aradi vértanúk emléknapján.

A meghívó készen áll, jöjjenek el Önök is a találkozóra!

Hajrá DAC!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.