2019. február 22., 18:35

Írásos magyarázatot vár a Fegyelmi Bizottság Kalmártól

Mint arról a tegnapi nap folyamán beszámoltunk a Szlovák Labdarúgó-szövetség Fegyelmi Bizottsága ülésezett a DAC-Slovan rangadó után és több vitatható esettel is foglalkoztak. A szövetség is elismerte a bíró több hibáját, de Kalmár Zsolt kijelentésével is foglalkoztak ami után közleményt adott ki a Szlovák Labdarúgó-szövetség.

kalmar.jpg
Fotó: fcdac.sk

Kalmár Zsolt ügye azért került a Fegyelmi Bizottság elé, mert a DAC-Slovan rangadót vezető Filip Glova játékvezetőt kritikus megjegyzéssel illette az egyik nyilatkozatában. Peter Hyballa vezetőedző azonban megvédte játékosát, szerinte az érzelmek irányították a magyar válogatott játékosát ami érthető ilyen esetekben. A Szlovák Labdarúgó-szövetség hivatalos közleménye szerint írásos magyarázatot várnak Kalmártól a játékvezetőkre tett kritikus megjegyzések kapcsán.

Továbbá a szövetség a listavezető Slovan együttesétől is írásos magyarázatot vár a szurkolóik viselkedése miatt, miután a vendégszektor illemhelyiségeiben komoly kárt okoztak a hazai csapatnak. A pozsonyi klubvezetésnek azt is fel kell tüntetnie, mily módon próbálja orvosolni a csapat szurkolói által okozott károkat.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről. 

Hozzászólások

Fehér István 2019. 02. 24., v - 18:52
Ez ám a semmitmondó "bububu" és profi szintű maszatolás a szövetség részéről! Mit nem értenek abból, amit Kalmár mondott? Nemcsak ez, de a bírók nagyobbik része ugyanígy elfogult a DAC ellen! Ha "hibázott", hol olvashatunk a reá kiszabott büntetéséről? Továbbá hol marad a pozsonyi klub anyagi büntetése, mert "kurv@magyaroztak" az egész mérkőzés alatt? A primitív "vetkőzős" performanszaikról nem is beszélve! Mi az, hogy a slovan "milyen módon próbálja orvosolni", hogy szétvertek mindent, amit látták?! Kifizetik az utolsó fillérig, plusz a büntetés a szövetség kasszájába, és 1-2 zártkapus hazai meccset, hogy még tanulják, mi is a rend! Fordítsuk meg: ezt tennék a DAC szurkolók bárhol ebben a lopott országban. Ez lenne akkor is a "büntetés"? Ilyenkor hol van a tulajdonos? Hol vannak a "politikus - szurkolók"?! Gyalázat, hogy lenyeletnek velünk mindent! Gyáva népnek bizony egyre szűkebb lesz a hazája!