2018. július 6., 15:41

Infantino úgy érzi magát Oroszországban, mint egy gyermek a játékboltban

Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke az oroszországi világbajnokságról elmondta, hogy úgy érzi magát, mint egy gyermek a játékboltban.

Gianni Infantino
Fotó: TASR

A szervezet első embere a sportág néhány korábbi klasszisának társaságában a Kremlben találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, majd többes számban fogalmazva kiemelte: mindannyian beleszerettek Oroszországba, ahol egy olyan helyet sikerült felfedezniük, amelyet eddig „nem ismertek”. Kiemelte: Moszkvát „hihetetlenül szépnek” találták, és bár egyesek kifejezték a vb-rendezővel szembeni aggályaikat, azok nemhogy megvalósultak volna, hanem éppen az ellenkezőjét tapasztalták.

Infantino példaként hozta a Vörös téren mosolygó rendőröket, ami hozzá hasonlóan Lothar Matthäust, Marco van Bastent és Diego Forlánt is meglepte.

Oroszország valódi labdarúgó-országgá vált, a sportág pedig minden orosz állampolgárt megfertőzött - mondta Infantino.

Putyin hangsúlyozta: a vb-rendezésnek köszönhetően az ország az oroszokkal szembeni sok sztereotípiától megszabadul.

Az emberek azt látják, hogy ez egy vendégszerető ország, amely barátságos a látogatókkal - mondta az orosz elnök.

Hozzátette: biztos abban, hogy a külföldi látogatók túlnyomó többsége szép emlékekkel távozik, és közülük sokan a jövőben ismét visszatérnek Oroszországba.

A vb-n már csak nyolc csapat van versenyben, köztük a házigazda orosz válogatott, amely a szombat esti negyeddöntőben Horvátország ellen lép pályára Szocsiban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.