2018. június 2., 20:52

Így látták a szezont a sárga-kékek

A DAC által a Fortuna ligában elért harmadik hely nem csupán a nemzetközi kupában való szereplésre jogosítja fel a dunaszerdahelyieket, hanem arra is, hogy akár már az elkövetkező idényben a bajnoki címért is harcba szálljanak.

DAC_szezon
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: fcdac.sk

Világi Oszkár tulajdonos a klub megvétele óta a folyamatosságot hangsúlyozta a csapatépítés szintjén. Ennek eredményeként indult el az akadémia és az aréna építése, mindkettő jól halad. A bajnokság végén úgy fogalmazott, bizonyos dolgokat a klub szintjén fel kellett építeni, s már készen állnak arra, hogy a bajnoki címért harcoljanak. A nagyvállalkozó szerint a sikerhez szerencsére, jó edzőre és csapatra, továbbá szurkolókra van szükség. Világi szerint, ha a szerencse melléjük áll, eredményesek lehetnek, mert a többi sikertényezővel rendelkeznek.

A DAC csapatából négy játékost választottak be a Fortuna Liga álomcsapatába – Ľubomír Šatkát, Eric Davist, Marin Ljubičićet és Erik Pačindát. A nevek is jól mutatják, elsősorban a sárga-kékek védelme volt kiemelkedő az idényben.

Šatka ezzel kapcsolatban kiemelte, a védekezés nemcsak a hátvédsor munkája, hanem az egész csapat közös fellépése. A rájátszásban azonban a csapat a támadó jellegű játékáról is bizonyosságot tett. Rossi mester úgy látja, a csapat egyértelmű vezére Ljubičić, de rajta kívül Pačinda, Macej, Šatka és Huk volt a legmeghatározóbb az egész szezon alatt. Az olasz edző arra is kitért, hogy bár nem tudott minden játékosnak megfelelő játéklehetőséget adni, az edzésen kiválóan teljesítettek, s éppen ezért a gyakorlás is nagyon hatékony volt, s ez a pályán is meglátszott.

Erik Pačinda
Erik Pačinda
Fotó:  fcdac.sk

Erik Pačinda, aki ebben az idényben is a DAC legjobb góllövője lett, ugyancsak kiváló szezont tudhat maga mögött, amit az év végi sérülése sem tört meg. A válogatottba is bekerülő és ott gólt szerző Erik csapattársaival együtt nagyon várja a nemzetközi szereplést, s bízik benne, hogy ott is eredményesek tudnak lenni. Szerinte az egész csapat remekül teljesített, s a liga álomcsapatában Tomáš Hukot is el tudta volna képzelni.

Vida Christopher
Vida Christopher
Fotó:  fcdac.sk

Vida Kristopher a szezon végére jó formába lendült, s az utolsó mérkőzésen ő volt a csapat legjobbja. Elmondta, kritikus saját magával szemben. Az első félévben nem tudta magából kihozni a legjobbat, de dolgozott, és ennek köszönhetően visszakerült a kezdőbe. A rózsahegyiek ellen az első húsz percben be akart találni a hazaiak hálójába, ami a 18. percben sikerült. A többi pedig már történelem…

Ami a sárga-kékek nyári szünetét illeti, nem lesz hosszú a pihenés, június 14-én kezdődik a felkészülés, addig még néhány játékosra válogatott mérkőzések is várnak, Davis pedig kis szerencsével ugyanabban az időben a világbajnokságon is bemutatkozhat. Június 19-én, a svájci Nyonban tartott sorsoláson pedig kiderül, júliusban kivel találkozik a DAC az Európa Ligában.

DAC_szezon
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.