2019. február 10., 15:02

Hyballa: A gárda jól működik, érzékelhető a konkurenciaharc a posztokért

A Slovan elleni rangadóra gőzerővel készülő dunaszerdahelyi DAC a téli felkészülés főpróbáján az osztrák Bundesligában érdekelt SV Mattersburg együttesét verte magabiztosan. A mérkőzést követően mindkét edző értékelte csapata teljesítményét.

hyballa.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: fcdac.sk

A DAC mestere egy héttel a nagy rangadó előtt elégedett csapata teljesítményével, hiszen már az első félidőben dominált a dunaszerdahelyi csapat. Peter Hyballa a második félidőben többet is cserélt, a német mester elmondta érezhető a konkurenciaharc ezért is jól működik a gárda.

 „A mérkőzés első félideje kitűnő volt. Többet birtokoltuk a labdát, volt hat-hét remek labdaszerzésünk, a letámadás igazán jól működött. Kidolgoztunk három-négy nagyobb helyzetet, melyeket nem sikerült értékesítenünk. Már a 11-est megelőzően is jól játszottunk, annál a szituációnál Kalmár Zsolti és Vida Kristopher játszottak jól össze. A második félidő első tizenöt perce nem volt annyira jó, sokszor eladtuk a labdát. Az utolsó harminc percben érkeztek a cseréink, ők is nagyon jól szerepeltek, és sima gőzelem lett a vége. Mint a felkészülési időszakban többször, ezúttal is mi voltunk a jobb csapat. A gárda jól működik, érzékelhető a konkurenciaharc. Az új játékosokkal is meg vagyok elégedve. Az utolsó felkészülési héten kemény munka vár ránk, és utána következhet a nagy mérkőzés. Jelenleg 7-8 kezdőjátékos neve van a fejemben, a többi névben a konkurenciaharc miatt egyelőre nem vagyok biztos. A holnapi, Bős elleni mérkőzésen már főként az cserepados és U19-es játékosaink kapnak szerepet.”

Fotó:  fcdac.sk

Az osztrákok mestere Klaus Schmidt kiemelte a DAC egy nagyon jó csapat, mely fizikálisan is nagyon erős, majd elmondta a sárga-kékek az osztrák Bundesligában is erős csapat lehetne.

 „Nagyon erős csapat ellen játszottunk, amely egy hét múlva már kezdi a tavaszi idényt. Nekünk még két hetünk van a felkészülésből, s meglátszott, hogy ők már előrébb tartanak. Az első félidőben kiegyenlített játékot láthattunk, de a második félidőben már túl sokat hibáztunk. Ezekkel megkönnyítettük az ellenfél dolgát, s túl könnyen tudtak helyzeteket kialakítani. A DAC egy nagyon jó csapat, amely fizikálisan is nagyon erős. Kicsit meglepődtünk a játékukon, de sokat tanultunk belőle. Számunkra ez egy remek felkészülési mérkőzés volt. A DAC az osztrák Bundesligában egy erős csapat lehetne, hiszen minőségi játékot képvisel – gyorsaság és jó állóképesség jellemzi. Meglepett, hogy mennyire fejlődőképes ez a klub – az akadémia és a körülmények is professzionális szintűek. Nálunk, Ausztriában kevés helyen vannak ilyen feltételek. Itt nagyon sok dolgot jól csinálnak, biztosan nagy lépést fognak tenni afelé, hogy európai szinten is elismert csapattá váljanak. Biztos vagyok benne, hogy felfigyelnek a csapatra és a sok fiatal játékosra is, akik a későbbiekben akár erősebb bajnokságokban is építhetik karrierjüket.” - értékelt a Mattersburg edzője Klaus Schmidt

hyballa.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.