2022. október 1., 20:00

Hozta a kötelezőt és a sereghajtó otthonában győzött a DAC

A szlovák labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga) 12. fordulójában közel háromhetes szünet után lépett pályára ismét a dunaszerdahelyi DAC, méghozzá idegenben a bajnokságban még nyeretlen Liptószentmiklós ideiglenes otthonában.

DAC
Fotó: dac1904.sk

A válogatott szünet után idegenbeli bajnoki várt a dunaszerdahelyi sárga-kékekre, miután a 12. fordulóban a bajnokság egyetlen nyeretlen csapata a Liptószentmiklós ellen léptek pályára Kalmárék a Tátra alatt. Adrian Guľa kezdőjében helyet kapott a magyar játékosok közül a csapatkapitány Kalmár Zsolt is, valamint Szánthó Regő, míg Balogh Norbert és Veszelinov Dániel a kispadon várta a lehetőséget. A DAC legutóbbi öt tétmérkőzésén veretlen maradt, ami pedig a bajnokságot illeti három mérkőzés óta nem kapta ki Kalmárék.

A sereghajtó nem ijedt meg a jobb erőkből álló ellenfelétől és bátran kezdtek a sárga-kékek ellen a liptóiak. Az első tíz percben Petrášnak kétszer is játékba kellett avatkoznia, előbb Káčerík lőtt a dunaszerdahelyi kapusba, majd nem sokkal később is a hazai együttes veszélyeztetett, de nem jártak sikerrel.

Az első tíz perc után a DAC is komoly gólszerzési lehetőséget szalasztott el, Gavrić beadása után előbb Krstović került helyzetbe, majd az ismétlést Kalmár küldte a kapu mellé. A folytatásban a sárga-kékek birtokolták többet a labdát, ami helyzetekkel is párosult. A 19. percben Kalmár passzából Dimun lövése tévesztett célt.

Ezt követően egy csallóközi támadás után Krstović tette be középre a labdát, amibe a hazaiak játékosa Bielák nagyon szerencsétlenül ért bele, ami végül a saját kapujában landolt.

A dunaszerdahelyi vezető gól után csendesen csordogált a mérkőzés, a hazaiak próbálkoztak ugyan az egyenlítő gól megszerzésével, de nem találták a rést a DAC védelmén. Az első félóra után ígéretes helyről végezhetett el szabadrúgástól a csallóközi alakulat, láthatunk már ilyen távolságból parádés gólokat Kalmár és Szánthó kettősétől. Ezúttal Szánthó vállalta el a szabadrúgást, lövése éppenhogy elkerülte Sváček kapuját.

Az első félidő hajrájában még az eső is leszakadt, míg a hazaiak nem elég, hogy hátrányban futballoztak Bedecs megkapta második sárga lapját és idő előtt mehetett zuhanyozni. A csúszós talajon több távoli kísérlettel is próbálkoztak a játékosok, de újabb gólt már nem hozott az első negyvenöt perc.

Szünetről visszatérve a hazaiak mestere Jozef Kostelník kettőt is változtatott a szünetben. A sárga-kékek a félidei szünetet követően nem sok helyzetet alakítottak ki az első negyedórában. Adrian Guľa a vendégek mestere nem is volt megelégedve csapata második félidei játékával és az 58. percben Szánthót a szír Ramadan váltotta.

Ezt követően a sárga-kékek több helyzetet is kidolgoztak, de csak nem akart összejönni a második találat. A dunaszerdahelyi együttes több alkalommal is lezárhatta volna a mérkőzést, de Dimun fejeséből, valamint Gavrić sarkazásából sem született gól. A hazaiak pedig joggal bizakodhattak egy esetleges pontrúgásban, amire volt is esélye a liptóiaknak, ugyanis hét perccel a vége előtt egy pontrúgás után Popović fejelt, de Petráš résen volt és hárított. A mérkőzés legvégén Petráš hibája borzolta a DAC-szurkolók és Adrian Guľa idegeit, de szerencsénkre Voško egy pontatlan lövéssel fejezte be az akciót. A DAC, ha nehezen is, de hozta a kötelezőt egy felejthető második félidei teljesítménnyel. A DAC jövő héten a MOL Aréna az új gyepszőnyegén első alkalommal lép pályára méghozzá egy rangadón a Zsolna ellen.

Szlovák labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga), alapszakasz, 12. forduló:
MFK Tatran Liptószentmiklós - FC DAC 1904 Dunaszerdahely 0-1 (0-1)
NTC Stadion, Poprád, 511 néző, v
.: Dohál - Straka, Čajka
Gólszerzők:
20. Bielák (öngól)
Sárga lapok: 32., 41. Bedecs, 81. Nečas, 92. Totka, ill. 69. Kalmár, 81. Risvanis
Kiállítva: 41. Bedecs
Liptószentmiklós: Sváček - Totka, Bielák, Bedecs, Župa - Václavik (K), Filinský - Staš (46. Gerát) - Gaži (46. Nečas), Jendrišek (67. Voško), Kačerík (77. Popović)
DAC 1904: Petráš - Pinto, Risvanis, Muhamedbegovic, Andzouana - Káčer, Dimun, Kalmár (K) (76. Veselovský) - Szánthó (58. Ramadan), Krstović, Gavrić (87. Balogh)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.