2019. január 12., 18:51

Horvát gólkirállyal erősített a MOL Vidi!– hivatalos

A magyar bajnoki címvédő MOL Vidi hivatalos honlapján jelentette be, hogy megegyezett Futács Márkóval aki Székesfehérváron folytatja pályafutását.

Futács
Fotó: molvidifc.hu

Az OTP Bank Liga második helyén álló MOL Vidi FC hivatalos médiafelületén jelentette be, hogy fehérvári klub megállapodást kötött a legutóbb a Hajduk Splitnél gólkirályi címet szerző Futács Márkóval.

A legutóbb a Hajduk Splitben szereplő támadó egészen fiatalon, 16 esztendősen a francia Nancy akadémiájára került. 2009-ben igazolt a Werder Bremen együtteséhez, ahol Német Szuperkupa-találkozón az első csapatban is pályára lépett, miközben a második gárdában jutott rendszeresen lehetőséghez. Még ugyanabban az évben meghatározó tagja volt az U20-as világbajnokságon bronzérmet szerző csapatnak, a torna mind a hét mérkőzésén pályára lépett, Ghana ellen gólt is szerzett az elődöntőben. Húszévesen egy éven át a Bundesliga 2-ben szereplő Ingolstadt játékosa volt, majd két éven keresztül Angliában játszott a Portsmouth, a Leicester és a Blackpool színeiben.

A válogatottban 2014 márciusában mutatkozott be, Finnország ellen.

Ezt követően újabb légiós évek következtek, két évig a török élvonalban szereplő Mersin Idamnyurdu csatára volt, de 2016-ban nem hosszabbította meg szerződését és a Hajduk Splitnél folytatta. Első szezonjában 28 tétmérkőzésen 21 gólt szerzett, ebből 18-at a bajnokságban, amely gólkirályi címet jelentett. Ezt követően 2018. augusztus 31-én, miután a klub szurkolói megtámadták, közös megegyezéssel szerződést bontott a Hajdukkal. Azóta klub nélkül volt a 28 esztendős támadó.

A hírek szerint a DAC-nál is felmerült a támadó szerződtetése, mint a Celticbe igazoló Bayo utódja.

A MOL Vidi egyébként már ősszel is érdeklődött a horvát gólkirály iránt, de akkor még nem született megállapodás.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.