2021. március 11., 14:28

Hoppá! Beckham csapatában folytatná Cristiano Ronaldo?

Cristiano Ronaldo a szezon végén elhagyhatja a Juventust, és futballkarrierjét a korábbi angol válogatott sztár, David Beckham tulajdonolta amerikai csapatban, az Inter Miamiban folytathatja sajtóértesülések szerint.

Cristiano Ronaldo
Fotó: TASR/AP

A 36 éves, ötszörös aranylabdás portugál

nyári távozásáról szóló hírek azután szaporodtak meg, hogy az olasz bajnoki címvédőt kedd este kiejtette a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Porto.

Így Ronaldo, aki 2018-ban igazolt át a Real Madridtól a torinóiakhoz, s azóta részese volt két bajnoki címnek, a BL-ben még semmit sem ért el az együttessel, amelybe pedig a végső siker reményében szerződtették őt.

A La Gazzetta dello Sport úgy tudja,

Ronaldo évi 31 millió eurós fizetése túl magas, és klubja komolyan fontolgatja eladását.

A portugál sztár

kontraktusa 2022-ben jár le Torinóban, ahol korántsem biztos a maradása

- jelezte csütörtökön a Daily Star angol napilap, amelynek tudomása szerint Ronaldo már felvette a kapcsolatot Beckhammel, aki az Inter Miami tulajdonosaként szívesen látná őt az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő csapatában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.