2022. augusztus 4., 12:51

Holnap rajtol a Premier League új szezonja

Elsősorban a címvédő Manchester Cityt, valamint az előző idényben második Liverpoolt akarja minden rivális utolérni az angol labdarúgó Premier League hétvégén rajtoló szezonjában, melynek legnagyobb kérdése az lesz, hogy az ellenfelek meg tudják-e nehezíteni a két északnyugati klub dolgát.

Arsenal
Fotó: TASR / AP

A manchesteri világoskék együttes a legutóbbi öt kiírásból négyben diadalmaskodott, egyedül 2020-ban nem, amikor Jürgen Klopp vezetőedző irányításával a Liverpool nyerte a bajnoki címet. A fővárosi csapatok közül legutóbb az előző idényben harmadikként záró Chelsea ünnepelhetett a trófeával, még 2017-ben. A londoni Kékeket akkor Antonio Conte vezette sikerre, az olasz tréner most a Tottenham Hotspur kispadján próbál megálljt parancsolni a Josep Guardiola által irányított Citynek, valamint Klopp Liverpooljának.

A Tottenham legutóbb negyedikként végzett a tabellán, így a mostani szezonban újra a Bajnokok Ligájában szerepelhet majd, s akár az előzőnél is eredményesebb lehet az idénye, Conte vezetésével ugyanis sokat javult a csapat teljesítménye.

Mindemellett a Spurs jól csengő neveket szerződtetett az átigazolási időszakban, támadóposzton például megszerezte Richarlisont az Evertontól. A brazil csatár az angol válogatott csapatkapitány Harry Kane-nel, valamint a dél-koreai Szon Hung Minnel alkothat félelmetesnek tűnő triót az észak-londoniaknál, játékukat többek között az Internazionalétól igazolt horvát Ivan Perisic, valamint a Brightontól elcsábított Yves Bissouma segítheti.

A Chelsea előző idényét beárnyékolta orosz tulajdonosának, Roman Abramovicsnak az ukrajnai háború miatt történt távozása, de a klub most már egy amerikai csoport kezében van, Thomas Tuchel vezetőedző és segítője, Lőw Zsolt pedig elkezdhetett dolgozni az együttes megerősítésén. A belga válogatott Romelu Lukaku hosszas huzavona után visszatért a Kékekhez, hogy aztán kölcsönadják az Internazionalénak, helyére pedig leigazolják az angol válogatott csatárt, Raheem Sterlinget a Manchester Citytől. A Chelsea védelme bizonyára megérzi majd Antonio Rüdiger és Andreas Christensen távozását, de a Napolitól érkezett szenegáli középhátvéd, Kalidou Koulibaly komoly erősítést jelenthet a londoniak hátsó alakzatának.

Az előző kiírásban ötödikként záró Arsenal Mikel Arteta vezetőedző kinevezése óta talán most először igazolt igazi klasszis játékosokat, a célja pedig nem lehet más, minthogy az első négy helyezett között végezzen, s így indulhasson a következő idényben a Bajnokok Ligája főtábláján.

Az Ágyúsok a nyáron megszerezték a brazil Gabriel Jesust és az ukrán Olekszandr Zincsenkót a Manchester Citytől, középpályájukat pedig az FC Portótól igazolt 22 éves Fabio Vieirával erősítették meg.

Nagy kérdés, hogy a legutóbb komoly gondokkal küzdő, végül csak hatodikként záró Manchester Unitednél Erik ten Hag új vezetőedző mennyire tudja majd összekapni a társaságot. A Vörös Ördögök háza táján egyelőre Cristiano Ronaldo jövője kavarja a legnagyobb port, az ötszörös aranylabdás portugál sztár ugyanis nem szívesen maradna egy Európa-ligában futballozó együttesben, de eligazolásáról egyelőre hivatalos információk nem láttak napvilágot.

A 2022/23-as szezont az Arsenal nyitja meg péntek este, Arteta tanítványai a Crystal Palace otthonában játsszák az idény nyitómeccsét.

A Liverpool az újonc Fulham vendége lesz szombat kora délután, míg a címvédő Manchester City a legutóbb hetedik West Ham Unitedhez utazik és lép pályára a nyitókört záró vasárnap esti összecsapáson. A Chelsea szombat este szintén idegenben játszik, vendéglátója az Everton lesz, míg a Tottenham a Southamptont fogadja. A Manchester United az Old Traffordon rajtol, ott a Brighton vendégszerepel vasárnap délután.

Az élvonalba 23 év szünet után visszajutott Nottingham Forest a szaúdi tulajdonosok által megerősített Newcastle United otthonában játssza első PL-meccsét a 21. században.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.